Zolnai László, Gácsi Zoltán:

 

Válaszolunk, de mire?

Magyar Tudomány, 44 (1999) 488.-489.

 

A Magyar Tudomány 1999. évi 1. számának 94. oldalán Vinkler Péter Bírálunk, de hogyan? - Egy kritika margójára címmel reagál az MTA természettudományi intézeteinek 1996. évi értékelésének néhány problémájával kapcsolatos, Mérünk, de mit? Egy formula margójára címû írásunkra (Magyar Tudomány 43 (1998) 988-993.). Az alábbiakban szeretnénk az általa vitatott problémákhoz néhány megjegyzést fûzni.

Vinkler Péter megállapítja, hogy az átvilágításban használt teljesítménymutatókat nyíltan nem vitatjuk, s látszólag csupán módszertani kérdésekkel foglalkozunk. Nyílván ennek is megvan a maga oka - írja. Ezt mi most megerôsítjük, és meg is adjuk az okot: az az oka, hogy tényleg egyetértünk a tudományos teljesítmény kvantitatív értékelésének lehetôségével. De jobban szeretnénk, ha az módszertanilag is kielégítô módon kerülne kivitelezésre.

Vitapartnerünk viszont azt sajnálja, hogy a bírálók által képviselt intézet az adott értékelési körülmények között nem tudott a legjobbak közé kerülni . Tovább játszva ezzel a gondolattal hasonló intézetek kiváló helyezésével példálózik. Bizonyára érdekli vitapartnerünket, hogy mi mire véljük ezt. Nos eláruljuk: az a gyanúnk, hogy ezen intézeteknek jobb a teljesítményük mint a miénknek. És azt is, hogy intézetünk igazgatója kikérné magának, ha tudná, hogy mi képviseltük intézetünket.

Nem tudjuk, vitapartnerünk mire alapozza, hogy mi saját intézetünk balsorsán lamentálunk. Mint egyike azoknak, akik a szóbanforgó adatokat legjobban ismeri elgondolkozhatna rajta, vajon az általunk kifogásolt hibák kiküszöbölése elônyösebb színben tüntetné-e fel egyáltalán a mi intézetünket?

A lényegre térve, vitapartnerünk hosszasan ecseteli, hogy micsoda fatális félreértés áldozatai vagyunk az értékelésre használt formula tekintetében. Hogy nem veszi észre, hogy a jelölésektôl és egyetlen minusz jeltôl eltekintve a mi formulánk azonos az általa használttal: A minusz jel természetesen sajtóhiba, amely korrektúránk után került a képletbe. Helyreigazítást csak azért nem kértünk, mert a hiba annyira nyilvánvaló. Azt képzelte Vinkler Péter, hogy nem tudjuk, mi az a súlyfaktor? Miért nem saját formulájával ellenôrizte a mi példánkat?

Hogy hogyan lehetséges, hogy az ô formulája növekvô teljesítmény mellett olykor csökkenô pontértéket ad? Egyszerûen! A pontértéket soktagú kifejezés adja, amelyben a teljesítménnyel arányos mennyiségek hol szorzófaktorként, hol pedig a nevezôben szerepelnek. A használt áttekinthetetlen kifejezés helyett tekintsük a legegyszerûbb ilyen tipusú összeget:

ahol a > 0, b > 0.

Ez egy pozitív iránytangensû egyenes és egy hiperbola összege. Egyszerûen belátható, hogy egy ilyen görbének mindig van az x > 0 tartományban monoton csökkenô szakasza, mégpedig a (0, sqrt(b/a) ) intervallumban. Ha x itt részérdemeket mér, akkor f(x) nem alkalmas arra, hogy az összérdemeket jellemezze, mert 0 < x < sqrt(b/a) esetén növekvô részérdemekhez csökkenô össz érdem tartozik. Az eredeti cikkünkben bemutatott példa éppen ilyen eseteket mutat be a valóságosan használt formula esetén. Megjegyezzük, hogy az AKT egyszerûsített formulájában is van egy b/x-hez hasonló tag. (folyóiratcikkek normált hatástényezôinek összege/kutatók száma).

Egyéb megjegyzéseink a következôk:

  1. Miután Vinkler Péter szóba hozta, hadd hangsúlyozzuk ismét az AKT által javasolt módszer azon tulajdonságát, hogy az egyes "határpontértékek" elérésénél, kis adatszolgáltatási hiba túl nagy ugrást eredményez az intézetek pontértékében. Ezen könnyen lehetne segíteni az értékelô függvény folytonossá tételével
  2. Vitapartnerünk reagálása az "intézetek relatív tôkeelátottságára" vonatkozó megjegyzésünkre ráirányítja a figyelmet az értékelés szelleme és az intézetek létrehozásának eredeti célja közti ellentmondásra.
  3. A jelenlegi polémia számunkra a következô tanulságokkal szolgál: 1) Az értékelési folyamatot nyilvánosabbá kell tenni, itt gondolunk arra, hogy az intézetek eredeti beszámolási anyagai legalább a társintézetek számára betekinthetôk legyenek. 2) Nagyon fontos lenne az értékelés mikéntjének stabilitása egy-egy értékelési idôszakon keresztül (3-5 év). 3) Fontos lenne a Vinkler Péter által korábban javasolt, pontosan definiált és ellenôrzött publikációs - hivatkozási adatokat tartalmazó adatbázis létrehozása. 4) Végül eretnek gondolatként kérdezzük, hogy hogy is van ez a kutatásértékelés az MTA tagjainak több mint 70 %-a által képviselt felsôoktatás területén?

Legvégül pedig megkövetjük Vinkler Pétert az érdekekre és célokra tett rosszmájú megjegyzésünk miatt. Nem volt célunk egyetlen személy vagy testület megsértése sem. De azzal, hogy bizonyos súlyos megjegyzésekre nem válaszolt, talán elismeri, hogy bírálatunk bizonyos tekintetben megalapozott volt, most pedig belátja, hogy a fô vitapontban is ez a helyzet. Úgy látjuk, hogy a sok értékelô személy és testület között elveszhet a cél.