A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága
1996. évi jubileumi közgyûlése

A Magyar Tudományos Akadémiai Debreceni Területi Bizottsága (rövidebben a Debreceni Akadémia Bizottság, a DAB) 1996. január 31-én a DAB Tanácsának ülésével egy napon, annak mintegy folytatásaképpen megtartotta évi szokásos, de ez alkalommal jubileumi közgyûlését a Bizottság székházában. Jubileumit, mert szinte pontosan húsz évvel ezelõtt, 1976. január 29-i határozatával keltette életre az MTA elnöksége a mai regionális bizottságot, a DAB-ot. A közgyûlés programja így a szokottnál is tartalmasabb, s némiképpen ünnepélyesebb volt.

Mint korábban is többször, ez alkalommal is Kosáry Domokos akadémikust, az MTA elnökét köszönthette elsõként a közgyûlést levezetõ alelnök Rák Kálmán. Jelen volt Keviczky László akadémikus, az MTA fõtitkára, Hevessy József, Debrecen város polgármestere, Gali Ákos, a megyei közgyûlés alelnöke. Üdvözölhettük a miskolci és a veszprémi területi bizottság elnökeit, a szegedi tudományos titkárát, valamint a nyíregyházi és a szolnoki tudományos testületek vezetõit. Sokan eljöttek, s megtöltötték az elõadótermet a régió (három megye) akadémikusai, a tudományos minõsítéssel rendelkezõ és más, a DAB munkájába bevont szakemberek, számos érdeklõdõ. A pécsi területi bizottság elnöke írásban köszöntötte a közgyûlést, illetve a húsz éves DAB-ot.

Elsõként Kosáry Domokos, az MTA elnöke mondta el megnyitó gondolatait. Elismerõ számunkra, hogy a bizottságot életképes, nagy aktivitású testületként jellemezte. Jelenlétét búcsúlátogatásnak nevezte, mert májusig tölti be az elnöki pozíciót. Megtisztelte a közgyûlést azzal, hogy röviden összefoglalta az általa irányított két ciklus fõbb eredményeit. Legnagyobb jelentõségû -- mondta -- az értékmegõrzés és a megújulás kettõs eredménye. Hosszú küzdelem elõzte meg, de van már akadémiai törvény, mely a korábbiaknál nagyobb függetlenséget biztosít a magyar tudós társaságnak. El kell kerülni a gazdasági bajokban rejlô vészhelyzeket, erélyesen és következetesen kell fellépni a felsõoktatás, az egyetemek, a kutatóintézetek színvonalának, támogatásának érdekében. A jövô történészeitôl pozitív megítélésre csak azok számíthatnak, akik a tudomány támogatóinak oldalán állnak. Az MTA elnöke végezetül eredményes munkát kívánt a DAB vezetõségének és a tagságának.

Kosáry elnök úr felszólalása, mint korábban is mindig, tájékoztató, eligazító, útmutató jellegû volt, a tudomány ügyét szolgáló, jellegzetesen szenvedélyes hangvételû megnyilatkozását a régió közössége most is lelkesen honorálta, s azokat a jövõben sem szívesen nélkülözné. A közgyûlés óhaját fejezte ki az a kívánság, hogy az elkövetkezõ alkalmakkor a tudománypolitikával foglalkozó történész segítse jelenlétével és biztassa gondolataival a régió szakembereit.

A DAB a múlt és a jövõ határán címmel tartott elnöki beszámolót Berényi Dénes akadémikus, a DAB elnöke. Alapításának huszadik évfordulóján szólt a DAB elmúlt húsz évérõl, részletesebben az elmúlt évrõl, majd az elõttünk álló -- csonka -- év elképzeléseirõl. Csonka ez az év, mert október végén lesz az új vezetõség megválasztása. De addig is vannak megvalósítandó tervek. A tartalmas beszámolóból itt csak annyit, hogy a DAB elmúlt sok éves tevékenysége, a jelen és a jövõ fõ feladata és törekvése három szóban foglalható össze: fórumteremtés, regionalitás és interdiszciplinaritás. A tevékenység döntõ része a szak- és a munkabizottságokban folyik. Ennek a munkának az áttekintése meggyõzõen igazolja a fenti megállapítás helyességét, beleértve a jövõ célkitûzéseit is. Kiemelésre méltó esemény volt a környezõ országok magyar tudományos mûhelyeinek a múlt év októberi találkozója, de sikeresek voltak a különbözõ vitafórumok, elõadás-sorozatok, régióbeli kirándulások, az ún. kihelyezett rendezvények. S csak egyetlen egy, de fájó sikertelenség: nem halad megfelelõen a debreceni Bay Intézet ügye, érthetetlen ellenállás (vagy közöny?) lehet a magyarázat. A beszámoló után néhány megjegyzés, kiegészítés, egyetértõ észrevétel hangzott el.

Az elmúlt húsz év eredményeinek aktív részeseit tüntette ki ezután a DAB elnöke. Az elmúlt évben alapított Pro Scientia érem évenként egyszer adományozható. Az 1995. évi érmet Szabó Gábor akadémikus, a modern orvosi biológia elismert kutatója, a Bizottság korábbi elnöke, az 1996-os érmet Makleit Sándor, a kémia tudomány doktora, nemzetközi tekintélyû kutató kapta. Az ugyancsak tavaly alapított DAB-plakettet kapta: Bitskey István, Borsos János, Gyires Béla, Kecskés Mihály, Kurucz György, Leövey András és Rácz István, valamennyien a DAB testületeiben végeztek példamutató munkát.

A DAB-pályázatok eredményhirdetésére is sor került. Három kategóriában lehetett pályázni: könyvkiadás támogatására, kutatások finanszírozására és a DAB-díjra. Örvendetesen nagy számú pályázat érkezett, nem kis feladat volt azok elbírálása. Az eredményt Görömbei András, a DAB alelnöke hirdette ki, õ adta át az oklevelet, illetve a DAB-díjakat.

A közgyûlés kegyeleti aktusa volt a DAB alapító elnöke, Bognár Rezsõ akadémikus emléktáblájának a megkoszorúzása. Berényi Dénes elnök és Terplán Zénó akadémikus, a Miskolci Testületi Bizottság elnöke emlékezett az elévülhetetlen érdemeket szerzett alapító elnökre.

A közgyûlés programját -- régiónkban elõször -- négy tudományos elõadás gazdagította. Négy különbözõ témakörbõl választotta elõadása tárgyát a tudományágak egy-egy prominens képviselõje. Kiss Árpád, a fizika tudomány doktora Elemanalízis ion-nyalábokkal a Louvre-ban (Párizs) és az ATOMKI-ban címmel, Székely György akadémikus Determinizmus és indeterminizmus az idegrendszerben címmel tartott igen érdekes, figyelemfelkeltõ elõadást. Lakatos Dénes, a mezõgazdasági tudomány kandidátusa Agrárjövõnk dilemmái címmel ismertetett olyan adatokat és vázolt olyan aspektusokat, melyekre a gazdaságpolitika irányítóinak kellene nagyobb figyelmet szentelniök. Végül Kertész András, a nyelvtudomány doktora tartott elõadást Tudományelmélet válaszúton címmel. Elismerésre és elgondolkodásra késztette hallgatóit. A négy elõadás négy tudományág regionális képviseletét dokumentálja, példázva a DAB általános törekvéseit.

Nem új keletû az a szándék, hogy a DAB a régió mûvészeit, mûvészeti életét is hatáskörébe vonja. Ennek jegyében Gaál Botondnak, a DAB tudományos titkárának bevezetõje után Kedves Tamás gordonkamûvész adott -- nagy tetszéssel fogadott -- rövid koncertet egy Kodály-mû elõadásával, majd Selmeczi László, a Déri Múzeum igazgatója, bevezetõ-ismertetõ szavak után, megnyitotta Bényi Árpád debreceni festõmûvész tárlatát a székház csarnokában.

A közgyûlés gazdag programja után baráti találkozóra, fogadásra invitálta a DAB vezetõsége a résztvevõket, melynek keretében kötetlen beszélgetésre volt lehetõség.

Rák Kálmán
a DAB alelnöke


Búcsú a Debreceni Akadémiai Bizottságtól

Elnök Úr! Tisztelt Akadémiai Bizottság!
Hölgyeim és Uraim!

Húsz év az életünkben lehet sok és lehet kevés. Amikor az elsô könyvem huszonkét éves koromban megjelent, az Egyetemi Nyomdával, mint kiadóval, a szerzôdést az édesapámnak kellett aláírnia, mert még nem számítottam nagykorúnak. Ehhez akkor huszonnégy év kellett, tehát éveim száma nem volt elég. Azóta ez szerencsére megváltozott. Most már úgy tudom -- tizennyolc év a korhatár. Így tehát a Debreceni Akadémiai Bizottság is nagykorúnak minôsül a maga húsz esztendejével. Jól tudom azonban, hogy annyi sok szép eredmény birtokában egyébként már eddig is annak tekinthette önmagát.

Egy akadémiai bizottság életében -- ha a szót most már komolyra fordíthatom -- ez az adott viszonyok közt mindenképpen jelentôs évforduló. Ezért tisztelettel és szeretettel köszöntöm ezt az igen életképesnek bizonyult, nagy tetterôkrôl tanúskodó testületet. Az elmúlt évek során nem egyszer jártam itt, mindig szívesen, de ez most feltehetôen az utolsó alkalom, hogy e minôségemben a Bizottságot üdvözölhetem. Ez év májusában ugyanis távozom az elnöki posztról, miután második ciklusom is lejárt. Fontosnak tartottam, hogy mielôtt még erre sor kerül, még egyszer eljöhessek Önök közé, és megköszönjem búcsú alkalmából elôször is mindazt a szíveslátást, kedvességet, segítséget, amelyet Önöktôl kaptam. S megköszönjem mindazt, amit az Akadémia a Debreceni Akadémiai Bizottságtól kapott. Közös ügyünk ugyanis nemcsak azon áll vagy bukik, hogy a budapesti Akadémia mennyiben tudja -- vagy nem tudja -- területi bizottságait támogatni, hanem azon is, legalább annyira, hogy e vidéki regionális központok a maguk körében, sajátos profiluknak megfelelôen, a maguk erejébôl, mennyiben tudják a hazai tudományos életnek, az ország egészének, és így az Akadémiának az ügyeit is elôsegíteni. Meggyôzôdésem, hogy e téren nagyon sokat tettek és fognak tenni a jövôben is.

Az elmúlt hat év alatt kezdettôl fogva tapasztalhatták, hogy kiemelten hangsúlyoztuk a területi bizottságok fontosságát, tôlünk telhetôen igyekeztünk azokat támogatni, és azon voltunk, hogy tevékenységüket elôsegítsük. Az egyik nagy különbség Európa nyugati része és a mi régiónk között éppen abban fedezhetô fel, hogy ott kisebb az eltérés a fôváros és a vidék, a többi nagyváros lehetôségei között. A mi kis országunk meglehetôsen nagy fôvárossal rendelkezik, amely eredetileg egy nagyobb, olyan ország központja volt, amelynek nem egy fontos más városa a határon kívülre került, és ezek helyét újabbaknak kellett átvenniük. Sokat kell tennünk tehát annak érdekében, hogy vidéki városaink fejlôdését fokozottan elôsegítsük, valamennyire kiegyenlítsük a fôváros és vidék lehetôségeit. Ez is egyik indokunk volt abban az igyekezetben, hogy az Akadémia ne egyszerûen valamiféle zártkörû klubnak tekintse magát, amely Budapesten a Lánchíd melletti palotában összpontosul. Ennek az országnak, ennek a társadalomnak a kreativitását, alkotó erejét úgy lehet valóban mozgósítani, ha mindenütt, a vidéki központok körében rejlô erôket, tehetségeket is kibontakozáshoz tudjuk segíteni. Ez a továbbiakra nézve is programunk marad, hiszen még messze vagyunk attól, hogy egyenlô feltételek közt induljanak. Remélem tehát, hogy azt az irányt, amelyet mi az elmúlt évek során kezdeményezni próbáltunk, az Akadémia a továbbiakban is követendônek fogja tartani és ezentúl is segíteni fogja a területi bizottságokat. Már saját önzô érdekében is. Ez valamennyi regionális központunkra áll. Mindegyiket többször igyekeztem meglátogatni és nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy mindenhonnan két maradandó emléket hoztam magammal. Az egyik az volt, hogy mennyi cselekvô erô él e centrumokban. A másik pedig, ami szintén nem megvetendô, hogy milyen jó kapcsolat és kölcsönös megértés alakult ki az önkormányzatok és a tudományos központok között. Ez szükséges ahhoz, hogy bizottságaink jól mûködhessenek, de bizonyára elôsegíti az önkormányzatok munkáját is.

Amikor ilyen ciklusváltásra kerül a sor, a lezáródó idôszakról mérleget szokás készíteni. Ennek egyik -- nem ritka -- módja az, hogy szépen felsoroljuk, hogy mi mindent sikerült elérnünk. Történészhez azonban -- azt hiszem -- jobban illik, ha ennél reálisabb számvetéssel próbálkozik, és azt is elmondja, hogy a célkitûzésekbôl mit nem sikerült megvalósítani, és ha az eredményekhez hozzáteszi azt, ami belôlük még elmaradt, meg a feladatokat, vagy éppen nehézségeket, amelyek még hátra vannak.

Hat évvel ezelôtt, amikor új szakasz indult az Akadémia és az ország életében, az a nagy feladat állt elôttünk, hogy a megújulás és értékmegôrzés kettôs elvét hatékonyan érvényesítsük. Mindkét elvet hangsúlyozottan fontosnak kellett -- és kell azóta is -- tartanunk. A történelmi fordulat sürgetôvé tette a megújulást, de ezen munkálkodva sem volt szabad elfelejtenünk, hogy sok megôrzendô érték maradt ránk.

Érték, amelyet még a letûnt rendszert megelôzô idôk hagyományoztak napjainkra, minden válság és veszteség ellenére. És érték, amely azóta, közben is termelôdött, mert hiszen a közelmúlt évtizedeiben sem pusztán egy rossz politikai rendszer mûködött ebben az országban, hanem sok jeles szakember is, aki akkor, az adott nehéz viszonyok közt is képes volt eredményeket, pozitívumokat létrehozni. Nem egyszer elmondtam akkor is, azóta is, hogy a munkakerülés, a lustaság, vagy a tehetségtelenség, tehát az, hogy valaki semmit nem akart vagy tudott csinálni, magában véve semmi formában nem tekinthetô politikai érdemnek Magyarországon. Sok értéket kellett tehát megôriznünk, de ugyanakkor meg is kellett újítanunk, mert hiszen a letûnt rendszer az egész országon, így az Akadémián is úgy rajta hagyta a nyomát, mint egy mindent elborító árvíz, sok mindent alámosott, összedöntött, vagy befedett hordalékával. Nagyon gondosan mérlegelnünk kellett, hogy mi az, amit el kell tisztítanunk, amit használhatatlannak kell minôsítenünk, és amit újjá lehet építenünk. Akkoriban fôleg a túlbuzgó radikálisok, dilettáns rögtönzôk ellen kellett hadakoznunk. Ilyenek mindig felütik fejüket, ha erre valamilyen történelmi forduló alkalmat ad nekik. S ezek azután megmámorosodva a változástól, még a síneket is fel akarják szedni, ha azokat az elôzô rendszer idején fektették le. Hát ezeknek az ötleteknek lehetôleg útjukba álltunk. Keményen visszautasítottuk, ha "sztálinista'' intézményként támadták Széchenyi Akadémiáját vagy annak értékeit. S azt sem engedtük, hogy néhány ember miatt, akinek -- mondjuk így -- vitatható volt a politikai szerepe, múltja -- aminek megítélése nem az Akadémiára tartozik -- többszáz, vagy éppen, az akadémiai kutatóintézetekkel együtt, több ezer érdemes szakembert valami formában azzal alázzanak meg, hogy politikai igazoló bizottság elé állítják ôket. Kezdettôl fogva, mindjárt az elnöki tisztség átvételekor hangsúlyoztam, hogy az Akadémián nem lesz politikai boszorkányüldözés. Széchenyi Akadémiájának szellemével és méltóságával összeférhetetlen, hogy politikai ítélôszékké próbálják átalakítani és olyan sértô eljárásnak vessék alá, amely éppen a sztálinista módszerekhez jelentene visszatérést és amelynek be nem látható következményei volnának. Minden ilyesminek messzemenôen ellenálltunk, és meggyôzôdésem, hogy helyesen jártunk el az idô nekünk adott igazat. Akkoriban is azt mondottam viszont, hogy aki esetleg úgy érzi és akirôl úgy érzik, hogy talán túlságosan exponálta politikailag magát, ilyen vagy olyan okokból -- mert történhetett az jó szándékból is -- az most vonuljon egy sorral hátrább és igyekezzék csöndes, szakmai munkával megmutatni, hogy az akadémiai tagságra érdemes. Magam sem gondoltam természetesen azt, hogy ez minden esetben feltétlenül megtörténik, hogy tanácsaimat mindenki megfogadja. De mindenesetre ez volt az a helyes, korrekt eljárás, amit megtehettünk, és amivel azután valaki élt, vagy nem élt. S abban teljesen biztos voltam és vagyok, hogy ez volt az a helyes álláspont és útmutatás, amely mindenkinek a nyugodt munkáját és az intézmény alapjában véve zavartalan mûködését lehetôvé tette a továbbiakban. Ebben az országban nagyon sok politikai vagy politikai színezetû vita folyt az elmúlt évek során, és folyni fog a következôkben is. S ha az Akadémia többé-kevésbé mentes maradt az ilyen típusú konfliktusoktól és belsô vitáktól, ha ilyenek nem jöttek napvilágra és nem zavarták mûködését, az nem utolsó sorban ennek a helyes irányvételnek volt köszönhetô.

Most, hogy egy szakasz végén mérleget próbálunk készíteni, egy pozitívumot és egy negatívumot kell megemlítenünk. A pozitívum az, hogy hosszú küzdelem eredményeként, immár majdnem két évvel ezelôtt megszületett az új akadémiai törvény. Nem szeretném itt újból ismertetni annak részleteit, de engedjék meg, hogy megmondjam: az Akadémia ilyen jelentôs pozícióval, ekkora önállósággal és ennyi jogi biztosítékkal korábban nem rendelkezett. Ha valaki ismeri az Akadémia történetét mondjuk a múlt század második felében, tehát pénzügyileg egy jóval kedvezôbb idôszakban, akkor azt is tudja, hogy politikai és gazdasági vezetôk is ott ültek az igazgatótanácsban. Kinek jutna ma eszébe, hogy ilyen követeléssel fellépjen? Nem is szólva arról, hogy mi hogyan reagálnánk egy ilyen kezdeményezésre. A törvény értelmében az Akadémia autonóm köztestület, saját tulajdonnal bír, megtartotta kutatóintézeti hálózatát, igyekezett az egyetemekkel szoros együttmûködést kiépíteni, és nyugodtan dolgozik tovább. Mi több: e köztestület nem korlátozódik a 273 akadémikusra, hanem képviseleti úton magában foglalja azt a jó néhány ezer kutatót, aki tudományos fokozattal rendelkezik, és aki hozzá csatlakozni kívánt. Ez azt jelenti, hogy sokkal szélesebb társadalmi bázissal rendelkezik, mint korábban. Sikerült többé-kevésbé kiküszöbölnünk azt a sajátos kettôsséget is, amelyet a letûnt rendszer épített bele az Akadémia struktúrájába, a sok tekintetben inkább dekoratív szerepet játszó testületi (szakmai), és az igazgatási, tényleges irányítású feladatokat végzô hivatali fórumok között, mely utóbbi a kormány által kinevezett fôtitkárral az élén tulajdonképpen a politikai hatalomnak volt helyi végrehajtó szerve. Azokat az akadályversenyre emlékeztetô feladatokat, amelyeket a törvény írt nekünk elô, hogy hány képviselôt kell megválasztanunk, hogy mikor, milyen rendkívüli közgyûlést kell összehívnunk, mekkora többség kell mondjuk az alapszabályok megszavazásához, és milyen egyéb gátakat kell átugornunk, az elmúlt két év során ugyancsak sikerült kielégítôen elvégeznünk. Ez -- mondjuk így -- a pozitív oldal, ami olyan lehetôségeket ad az Akadémia és általában a magyar tudományos kutató gárda kezébe, amilyenekkel korábban nem rendelkezett. Ezekkel lehet élni a továbbiak során, ezeket fel lehet használni, fejleszteni is lehet, ha helyes irányban haladunk tovább. De el is lehet rontani, ha rossz irányt veszünk és nem tudunk úrrá lenni az újabb nehézségeken.

A negatívum -- érthetô módon -- az ország nehéz gazdasági helyzetébôl következik. Pontosabban: abból, ahogy az ilyen nehézségek milyen reagálásokat szoktak kiváltani. A realitások ugyanis, amelyek indokolt következményeit természet szerint mindenképpen el kell fogadnunk, nem mindig azonosak a reagálások módjaival. A valóságban azokhoz a súlyos milliárdokhoz képest, amelyek a pénzügyi világban röpködnek, nem mindig szolid tervek és vállalkozások finanszírozása közben, és amelyekrôl a szerény kutatói társadalomnak rendszerint igen kevés fogalma van, a tudományos kutatás és a felsôoktatás mûködtetéséhez szükséges összegek valóban igen csekélyek. Ez utóbbiak megnyirbálásával viszonylag igen keveset lehet spórolni, de egy bizonyos határon túl igen nagy károkat lehet okozni. A tapasztalat azonban az, hogy pénzügyi bajokra nem mindig ilyen racionálisan szoktak reagálni, hanem egyszerûen a kisebb ellenállás irányában, a társadalom puha részei, a tudomány és a kultúra felé intézik a legkeményebb csapásokat. Ez a terület ugyanis kevésbé tud védekezni, mint mondjuk a bankvilág. Ez az elsô rossz reagálás nemcsak azért veszélyes, mert csökkenti a kutatás és a felsôoktatás lehetôségeit, hanem azért is, mert rendszerint egy másik, ugyancsak rossz reagálást is kivált: ki szokta élezni az érintett terület belsô feszültségeit. Elõfordulhat például, hogy akik korábban elônyös pozíciókat tudtak szerezni, nagy intézeteket tudtak kiépíteni, azok most úgy gondolják, hogy ezentúl is nekik kell a víz színén maradniuk, akkor is, ha ez a gyengébbek víz alá nyomása árán történhetik. Ezek talán vissza is sírják azokat a -- számukra -- szép idôket, amikor Magyarország bizonyos vonatkozásban valamiféle kivételes folyosót alkotott a két zárt világ: a szovjet keleti és a Cocom nyugati világa közt. Ezt a lehetôséget bizonyos politikai és szakmai feltételek birtokában annak idején ki tudták használni némelyek. Csakhogy ez a kivételes helyzet ma már gyökeresen megváltozott. Magyarország kis hajó a nyílt tengeren. Nagyon kell vigyáznunk, hogy fel ne boruljon. A kivételes pozíciók, nagy beruházások, költséges üzemeltetések ideje lejárt. Az elavult, régi megoldásokhoz ragaszkodókkal szemben, akik pozícióikat mások, az egész rovására is készek volnának megvédeni, most a megújulás, az új feltételekhez alkalmazkodás elvét kell határozottan érvényesíttetni. Annyival is inkább, mivel ezek lobby-érdekei a dolgok természetébôl adódóan a letûnt rendszer politikai színezetét öltik magukra, és ezzel kiprovokálnak ugyancsak politikai színezetû ellenakciókat a másik oldalon. Nem szabadna tehát olyan kísérletnek elôfordulnia, hogy egy intézeti igazgató, aki (alighanem összeférhetetlen módon) egyben kuratóriumi elnök is, saját intézményének mások rovására próbáljon többlet pénzeket biztosítani.

A pénzhiány, pontosabban az, ha rosszul reagálunk rá, bizonyos nosztalgiák kíséretében, kiélezheti az ellentéteket az Akadémián belül, intézetek vagy éppen szakmák, különbözô csoportok között. De újra kiélezheti az ellentéteket az Akadémia és a nehézségekkel küzdô egyetemek, a felsôoktatás között is. Emlékezhetnek arra, hogy egyik legelsô és leghatározottabb igyekezetem kezdettôl fogva az volt, hogy azt a képtelen szakadékot, amelyet a sztálini rendszer a tudományos kutatás és az oktatás az Akadémia és az egyetemek közé ásott, mielôbb eltüntessük, áthidaljuk, hiszen erre mindkét félnek szüksége van. Ez nem két külön, hanem egyetlen köztársaság. Az akadémikusok többsége ma is egyetemen tanít, és az új köztestületi tagok többsége is a felsôoktatásban dolgozik. Az ellentéteket, azt hiszem, aránylag hamar sikerült kiküszöbölnünk. Megfogalmaztuk azt az ún. Athenaeum programot, amely az egyetemek és az intézetek szoros együttmûködésének, funkcionális -- nem szervezeti -- integrációjának módozatait kidolgozta, fôleg a posztgraduális képzés területén, és amelynek ügyével a közös Athenaeum Bizottságnak kellett foglalkoznia, két társelnök vezetésével, és 10-10 tagjával. Az errôl szóló javaslatok és közös elképzelések, amelyek már 1991-ben készen álltak és együttes elfogadást nyertek, rövidesen olvashatók lesznek abban az elmúlt hat év akadémiai tudománypolitikai törekvéseit bemutató dokumentum-gyûjteményben, amelyet még ez év tavaszán szeretnék közreadni. Hozzátenném, hogy a jó viszony és az együttmûködés azóta is megmaradt, annak ellenére, hogy a dolgok, a szervezeti kérdések nem egészen úgy alakultak, ahogy azt az Athenaeum-program elôírta. Annakidején ugyanis mi úgy gondoltuk és terveztük, hogy az akadémiai és a felsôoktatási törvény egyszerre, együtt, kellô egyeztetés után, egymáshoz jól illeszkedve megy át a törvényhozáson. Annak, hogy ez nem egészen így történt -- ma már nyíltan megmondhatom -- politikai okai voltak. A kormányzati politikai erôk véleménye 1990 után sokban megoszlott az Akadémiát illetôen. A nagyobb távlatokban gondolkodók támogatták az Akadémia reformprogramját, mind a kormányzat, mind az ellenzék oldalán, bár voltak bizonyos ellenfeleink is, ugyancsak mindkét oldalon. Az erôviszonyok 1993 tavaszán -- átmenetileg -- hátrányunkra módosultak. Az Akadémia néhány, korábban exponált tagja ugyanis, nem fogadva meg a nyugton maradás jó tanácsát, rosszul értelmezett helyi érdekek szolgálatában olyan akciót szervezett, amely nemcsak az intézményen belül okozott feszültségeket, hanem -- fôleg -- elkerülhetetlenül túl nagy visszhangot kapott a politikában is. Ezt ugyanis bizonyos kormányzati körökben -- egyébként nem reálisan -- úgy értelmezték, hogy az Akadémián belül felülkerekedtek a "sztálinisták'', és elakadt a reformmozgalom, tehát ezentúl nem kell támogatni. Ezért következett be az akadémiai törvény félretétele és leválasztása a kissé más fogalmazásban elkészült felsôoktatásiról. Nem szeretném itt részletezni azokat a kemény vitákat, amelyek eredményeként jó szándékú barátaink segítségével az ebbôl adódó nehézségeket és akadályokat legyôzve az akadémiai törvény végre mégis megszülethetett. Ennek a kellemetlen intermezzónak lett következménye az, hogy a két törvény nem illeszkedik egymáshoz megfelelôen. Az akadémiai támogatott kutatóhelyek például, amelyek az egyetemek számára nyilvánvalóan fontosak, egyáltalán nem szerepelnek a felsôoktatási törvényben, vagyis nincsen jogilag megalapozva egy olyan létezô intézményrendszer amelynek jelentôségét az egyetemek is egyöntetûen elismerik. Nem szerepel a felsôoktatási törvényben az Athenaeum Bizottság sem, amelyrôl jelenleg csak az Akadémia alapszabályai beszélnek. Pedig ez szélesebb körben biztosította az együttmûködést, mint a tényleg létrehozott Akkreditációs Bizottság. Hozzátenném, hogy már készül a felsôoktatási törvénynek egy olyan módosítása, amely a hiányosságokat remélhetôleg orvosolni fogja. A Közoktatási Minisztérium új vezetése, amely a módosításon dolgozik, idevágó javaslatainkat feltehetôen figyelembe fogja venni. Azt pedig, hogy az akadémiai intézetek e zökkenôktôl függetlenül is jól együttmûködnek az egyetemekkel, aligha kell éppen itt Debrecenben bizonyítani, ahol ennek már van hagyománya, és ahol újabban is születtek további közös programok a budapesti Pszichológiai Intézet, illetve a Politikai Tudományok Intézete, meg a debreceni Egyetem között.

Ezek biztató jelek, de azért nem ok nélkül beszéltem újabb veszedelmek lehetôségérôl. Ha bizonyos akadémiai csoportok -- mint említettem -- saját korábbi pozíciójukat próbálják biztosítani, vagy éppen tovább erôsíteni, és ennek érdekében akciókat indítanak, annak megint mindjárt külsô visszhangja, ellenakciója, támad a másik, vagy harmadik oldalon, nem kevésbé politikai színezettel. Legutóbb egy hivatalos ülésen egy egyetemi vezetô kockáztatta meg azt a kijelentést, hogy az Akadémia kutatóintézeteit nemcsak funkcionálisan, hanem szervezetileg is az egyetemekhez kellene csatolni. Erre azonnal válaszoltam, hogy ezt a régi lemezt már lejátszottuk, ezt az értelmetlen vitát már lezártuk, ne kezdjük újra. Önálló fôhivatású kutatóintézetek minden fejlettebb országban vannak olyan feladatok ellátására, amelyet egy-egy tanszék nem végezhet el. A szervezeti összeolvasztás azt jelentené, hogy megszûnnének az intézeti mûhelyek, mert az adott viszonyok közt az egyetemeknek nem lenne pénze arra, hogy fenntartsák ôket. A pénzt ne egymástól próbáljuk elvenni, mert az csak arra jó, hogy egymásra uszítsuk a magyar tudományos közélet különbözô részeit, amivel mindenki csak rosszul járhat. De az ellen is határozottan tiltakoznom kell, hogy egy, az elôzô kormányban szerepet vitt akadémikus egy politikai hetilap hasábjain Lenin fiúk a tudományban cím alatt megtámadja az Akadémiát azon a címen, hogy az -- szerinte -- nem tett semmit az egyetemek védelme érdekében. Holott neki is jól kell tudnia, hányszor tartott együttes ülést az Akadémia és a Magyar Rektori Konferencia elnöksége, így 1995 tavaszán Vácrátóton, ahol azt határozta, hogy közös levélben fordulunk a Miniszterelnök úrhoz az egyetemek megmentése és támogatása érdekében. Az egység megbontására irányuló törekvéseket, bármelyik oldalról jöjjenek is, veszélyesnek kell minôsítenünk. Azt is, ha viszályokat keltünk és -- fôleg -- ha politikai tendenciákat engedünk behatolni az autonóm köztestületbe, és ha akarnokokat engedünk érvényesülni. Sem a kutatás, sem a felsôoktatás nem tud megfelelôen mûködni akkor, ha azt az egységet, önállóságot és politikamentességet, amelyet annyi erôfeszítéseket, jóakarattal egymás megbecsülése jegyében létrehoztunk, nem igyekszünk elszántan megvédeni. Nem kívánom a tüneteket tovább részletezni, csak arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy mindenképpen el kell kerülnünk az Akadémia és az egész magyar tudományos élet jövôje és alkotó képessége érdekében, hogy az adott nehéz viszonyok között ilyen vagy olyan -- fôleg politikai -- erôk szolgálatában a magunk területén olyan törekvések érvényesüljenek, amelyek az együttmûködést, az egységet és a jó szakmai munkát veszélyeztetik. Kérem fogadjanak el tôlem -- búcsúzóul -- egy jó tanácsot. Segítsenek abban, hogy a magyar tudomány világában, egységet, összefogást, közös építô munkát lehessen a jövôben is biztosítanunk.

Kérem, a történész a múltról szokott beszámolni, mert a jövôt ô sem jósolhatja meg. De azért az adott tendenciák ismeretében lát bizonyos alternatív lehetôségeket. Az egyik ilyen alternatíva -- a jobbik -- az, hogy tudomásul vesszük a jelenlegi realitásokat, az egyensúly helyreállításának szükséges voltát, de sikerül kiküszöbölnünk a rossz, hibás reagálásokat, köreinken kívül és belül. Tehát megvédjük közös érdekeinket, megvédjük együttmûködésünket és ugyanakkor megértetjük az illetékesekkel, hogy bizonyos határon túl nem szabad a tudomány és a felsôoktatás területén egyoldalú pénzügyi szempontokat érvényesíteni, mert itt megtakarítani igen keveset lehet, de bajt okozni a jövôre nézve igen sokat. A hazai tudós világ amúgy is, hagyományosan igen szerény feltételek közt végezte és végzi szolgálatát. A dualizmus korára úgy emlékezünk, mint a gazdagodás idôszakára, de ha elolvassuk a parlament pénzügyi tárgyalásait, akkor látjuk, hogy a pénzügyi vezetés akkor is nehézségekre panaszkodott, és sosem mondotta azt, hogy itt a pénz, tessék csak elkölteni. Ezt soha nem szokása mondani. Most mindenesetre rosszabb helyzetben vagyunk. De nem szabad a hazai felsôoktatás feltételeit még tovább rontanunk, mert ezek csak viszonylagos kis filléreket tudnának megtakarítani, viszont olyan jelentôs intézményeket dönthetnénk romlásba, amelyek újjáépítéséhez azután több nemzedékre volna szükség. Amikor mi annakidején az Akadémia kutatóintézeteit védelmeztük, azt sem egyszerûen lokálpatriotizmusból, azért tettük, mert a sajátunkat illik megvédenünk, hanem azért, mert olyan szellemi potenciált látunk bennük, amely nemzeti értéket képvisel, és amely lehetôvé teszi, hogy a nemzetközi tudományos mûhelyek világába be tudjunk kapcsolódni. Vagyis -- magyarul szólva. az Európai Unióhoz és a nagyvilághoz való kapcsolataink fenntartásához és fejlesztéséhez megfelelô intellektuális szint fenntartására van szükség. S a tudomány valóban egyike -- ma még -- azoknak a területeknek, amelyeken ez a kapcsolódás sikerrel fenntartható. Ha mi úgy állnánk a tudományok terén, mint ahogy a gazdaságban, akkor nem lennének akadémiai területi bizottságaink sem. Nagyon remélem, hogy a jövô nem azt fogja hozni, hogy szakmai felkészültségben lesüllyedünk a gazdaság alacsony színvonalára, hanem inkább azt, hogy a gazdaságnak sikerül olyan szintre felemelkednie, amit ma még intellektuálisan képviselünk. Ne lefelé licitáljunk, mert akkor megint visszamegyünk a kôkorszakba. Az Akadémia minden rendelkezésre álló eszközzel kész az egyetemeknek abban segítségére lenni, hogy ilyen lesüllyedés ne következzék be a hazai felsôoktatásban. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lefelé nivellálódást megakadályozzuk. Ez a kérdés messzemenôen kihat az Európai Unióhoz való csatlakozásunk feltételeire és jövôjére is. Mert ha az Európai Unióhoz, hosszú huzavona után, végül úgy csatlakoznánk, hogy közben alsóbbrendû, felkészületlen kiszolgáló személyzet szintjére süllyedünk, akkor könnyen úgy járhatunk, még pedig hosszú távlatban is, mint a XVII. században a Habsburg birodalom keretében, ahol nem egyenrangú partnerként, hanem alárendelt elemként kaptunk helyet. Ezt a veszélyt, ha valamivel, akkor a magyar szellemi potenciállal tudjuk fôként kivédeni. Erre kell felkészülnünk. Ez a kimûvelt emberfô programja ma, Széchenyi szellemében.

Befejezésül azonban nem a rosszabbik alternatívát, a pesszimista változatot szeretném Önök elé idézni. Ez nem is illenék természetemhez. Hiszen mindig, minden alkalommal arra biztattam hallgatóimat itt Debrecenben, nemrég Veszprémben, meg Budapesten, hogy szilárdan ki kell tartanunk célkitûzéseink, eszményeink mellett, és akkor van esélyünk a sikerre. Nem kell, nem szabad feladnunk a hazai tudomány és szakmai képzés ügyét, az európai kultúra magyar változatának ügyét, nemzeti önérzetünk ügyét, saját jövônket. Mert nem utolsó sorban rajtunk, a mi helytállásunkon és a minket követô, ifjabb nemzedék helytállásán múlik, mit sikerül megvalósítanunk. A történelem nem rajtunk kívül, tôlünk függetlenül mûködik mint valami természeti erô, szélvihar, vagy árapály. A dolgok alakulásában mindannyiunk erôfeszítésének vagy mulasztásának része van. Ha feladjuk a harcot, ha nem tudunk idônkét keményen igent vagy nemet mondani, akkor mi is felelôsek leszünk, ha a siker elmarad. Száz év múlva, a késôbbi történészek majd megírják, hogy a mi jelenünkben, ebben a helyzetben kik voltak azok, akik nem adták fel a harcot a jó ügyért, és kik voltak azok, akik ellene dolgoztak. S azoknak majd homokba írják a nevét.

A Debreceni Akadémiai Bizottságnak a búcsú pillanatában azt kívánom, hogy tartsa meg alkotó erejét, határozottságát és jókedvét.

Kosáry Domokos
az MTA elnöke


A DAB a múlt és a jövô határán

Gondolatok az elmúlt húsz évrôl

Közgyûléseinken az elnöki beszámolóban általában az elmúlt év fôbb eseményei és a következô év kiemelt feladatai szerepelnek. Most azonban kissé el kell térnünk ettôl a gyakorlattól, mivel éppen két nappal ezelôtt volt húsz éve, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 1976. január 29-én kelt határozatával megalapította a Debreceni Akadémiai Bizottságot. Ilyenkor mindenképpen indokolt és hasznos -- legalább néhány gondolat erejéig -- visszatekinteni az elmúlt évekre.

Az évi beszámolókat lapozgatva szinte elámul az ember a végzett munka, az értékes kezdeményezések és tevékenység gazdagságán. Értékes konferencia és elôadási programok kiváló elôadókkal, nagyszámú tudományos analízis a város és a régió társadalmát érintô fontos kérdésekrôl, pl. a termálvíz komplex felhasználása vagy a biomassza teljes körû hasznosításáról, hogy csak egyet-kettôt említsünk. Kihelyezett ülések, eleven kapcsolat a MTESZ-szel, a TIT-tel, velük közösen szervezett rendezvények. A szak- és munkabizottságok nagyszámú és változatos programjai és a mindehhez járuló virágzó klubélet: filmvetítések, kirándulások, kamarahangversenyek. Úgy tûnik, hogy ez alatt a viszonylag rövid húsz év alatt, annyi mindent kipróbáltunk, annyi ötletet, elképzelést megvalósítottunk, hogy sok esetben, mikor úgy gondoljuk ma, hogy valami egészen új kezdeményezésbe fogunk, hamar kiderülhet, hogy gyökereit, sôt esetleg ennél is többet már megtalálhatunk húsz éves múltunkban.

Erre az eredményes múltra visszatekintve bizonyára sok nevet lehetne és kellene felsorolni. Ezek közül kétségtelenül kiemelkedik Bognár Rezsô akadémikus, a DAB alapítójának és 14 éven keresztül elnökének neve és személyisége. E helyen is tisztelettel és elismeréssel adózunk neki. De egyúttal mindazoknak köszönetet kell mondanunk, akik a DAB munkájában az elmúlt húsz évben tevékenyen részt vettek. Munkájukra építünk, tapasztalataikat felhasználjuk. Külön is megemlítem a Debreceni Agrártudományi Egyetem pozitív szerepét, ahol megalakulásától székházunk felépültéig, 1981-ig a DAB mûködött.

Ami a múltból végül is kikristályosodik, mint DAB feladat és ami programunk lehet a mára és a jövôre is, az három szóban foglalható össze:

A tudományos eredmények bemutatásának, a tudományos vitáknak, a tudományos eredmények társadalmi hasznosításának fórumokat teremteni: konferenciákat, értekezleteket, vitafórumokat szervezni. És mindezeket nem csak egy tanszék vagy intézet közössége számára, de minél szélesebb körben, bevonva több tanszék, sôt a város és a régió érdekelt szakembereit. Ezen túlmenôen, azokon a tudományterületeken, ahol Debrecen és a régió különösen erôs, vagy ahol eredeti koncepciónk van, országos és nemzetközi tudományos fórumokat teremteni ez is DAB feladat. És nem utolsó sorban feladatunk katalizálni a kapcsolatokat, ilyen fórumokat szervezni látszólag távol esô tudományterületek és kutatók között, tudva azt, hogy a tudományágak határai csak a fejünkben vannak meg és a valóság kutatásában legfeljebb csak munkahipotézisként használhatók.

Az elmúlt év

A fentiek szellemében visszatekintve munkánkra 1995-ben, nem akarom sok számmal és adattal terhelni Önöket. Ugyancsak nem szólok a szak- és munkabizottságok munkájáról, bár tudjuk, hogy a DAB tevékenységének döntô része éppen ezek keretében folyik. A DAB vezetése ennek megfelelôen kezeli is az ügyet, hiszen a kéthetenkénti vezetôségi ülés elsô napirendi pontja általában egy-egy szakbizottság elnökének informális beszámolója és félévenként a DAB elnöke kötetlen megbeszélésre hívja egyszerre mind a nyolc szakbizottság elnökét. Az elmúlt évben egyszer találkozóra került sor a munkabizottsági elnökökkel is, hasonlóan -- új kezdeményezésként -- a debreceni egyetemeken tanuló-dolgozó doktoranduszokkal is.

A szak- és munkabizottságok tevékenységérôl tudományos titkárunk külön tájékoztatót ír a Debreceni Szemlébe. A továbbiakban ezért arra törekszem, hogy tevékenységünk egy-egy új vonását, néhány az eddigiektôl talán többé-kevésbé eltérô kezdeményezést emeljek ki. Bizottságainkkal kapcsolatban talán azt mégis megemlítem még, hogy különös örömünkre szolgálhat, hogy egyre többen igyekeznek valóra váltani azt az elvet, amit a DAB egész tevékenységében egyre inkább szem elôtt tartunk, nevezetesen, hogy munkánkban az államhatárokat ne tekintsük törésvonalaknak, amint hogy a tudományban nem is lehetnek azok. Ebben a vonatkozásban szeretném külön is kiemelni a Szociológiai és a Népesedéstudományi munkabizottság törekvéseit. Meggyôzôdésem, hogy e tekintetben nekünk kutatóknak kitüntetetten fontos feladataink vannak és nagy a felelôsségünk.

Ismeretes, hogy 1994-ben egy nemzetközi regionális találkozót szerveztünk aktuális tudománypolitikai témákkal, amelyre Debrecen szélesebb régiójából, öt országból hívtuk meg a rektorokat, kutató intézeti igazgatókat és területi akadémiai vezetôket. A kezdeményezés a múlt évben folytatódott: a kassai Safarik Egyetem szervezésében, ennek a Zempléni Hegyekben lévô tanulmányi központjában került sor nov. 2-3-án hasonló sikeres találkozóra. A lublini egyetem rektora vállalta a folytatást 1996-ban.

Ugyanezen törekvéseink keretében egyszerre hívtuk meg novemberben a DAB-ba a kassai Safarik egyetem rektorát, L. Bukovsky professzort és I. Haiduc professzort, a Román Akadémia Kolozsvári Filiájának elnökét. Az elôbbi egyik sorozatunk keretében szakmai elôadást tartott, az utóbbi kibôvített vezetôségi ülésünkön számolt be a DAB-nak megfelelô kolozsvári testület mûködésérôl és tapasztalatairól.

Az elmúlt év kétségtelenül legkiemelkedôbb eseménye a hét környezô ország magyar tudományos mûhelyeinek találkozója volt okt. 18-19-én, amelyre a hazai tudományos élet vezetô képviselôit is meghívtuk és a város és a régió érdeklôdô kutatóinak a részvételét is lehetôvé tettük. Úgy gondolom, hogy érdemes volt egy ilyen találkozót kezdeményezni és hogy ennek lesz folytatása, ill. hogy ez az összejövetel nem marad hatástalan.

Az elmúlt évre visszatekintve érdemes megemlíteni új sorozatainkat, nevezetesen a Vitafórumokat (az akadémiai doktori címrôl - 1995. márc. 8., ill. az idegen hatásról a mai magyar tudományos nyelvben - szept. 14.), a "Neves külföldi tudósok elôadásai''-t (Albrecht Dihle, a Heidelbergi Tudományos Akadémia leköszönô elnöke - febr. 21, I. Supek, a Horvát Tudományos és Mûvészeti Akadémia elnöke - máj. 10., L. Bukovsky, a kassai Safarik Egyetem rektora - nov. 15.), a "Magyar származású sikeres tudósok pályája külföldön'' c. sorozat beindítását (Deák Ernô, Osztrák Tudományos Akadémia - nov. 23.). Az elôadássorozatok, elôadások változó sikerûek, ill. látogatottságúak voltak, talán legsikeresebbeknek a vitafórumok mondhatók.

A számos más rendezvény, kezdeményezés közül talán kiemelném még a két kihelyezett és kibôvített vezetôségi ülést Hajdúböszörményben (márc. 7.) és Karcagon (nov. 29.). Ezek nemcsak számunkra voltak érdekesek, de talán sikerült hozzájárulnunk a szellemi élet felpezsdítéséhez is ezekben a városokban.

Sor került az év során a régió országgyûlési képviselôivel a találkozóra, a három megye, ill. a megyeszékhelyek önkormányzataival pedig a kapcsolat folyamatosnak mondható, Debrecen városában még a közgyûlés frakcióvezetôinek szintjén is.

Az egyetemekkel is szoros a kapcsolat, ennek csak egyik, talán nem is legfontosabb alkalma az a félévenkénti informális találkozó a rektorokkal, amely egy ebéd utáni kávézás-teázás formájában történik a székházban. Ismeretes a területi bizottságok közül a miskolcival ápolt szoros kapcsolatunk, ez kifejezôdik a mai jubileumi közgyûlés programjában is.

Végül még két dolog. Bartók Béla halálának ötvenedik évfordulójáról a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fôiskola Debreceni Tagozata Konzervatóriumával közösen emlékeztünk meg. Része ez annak a törekvésünknek, hogy a tudományos és a mûvészeti közösséget közelebb hozzuk egymáshoz.

Nagyon fontos eredménynek tartom, hogy az Universitas-szal együtt -- Debrecen városi önkormányzatának finanszírozásával -- van folyóiratunk: a Debreceni Szemle. Ebben egyáltalán nem az a legfontosabb, hogy a DAB-ra vonatkozó különbözô közlések -- pl. ez a beszámoló is -- nem különálló füzetekben, hanem egy folyóirat hasábjain jelenik meg. A fontos az, hogy ez a folyóirat országosan fontos szerepet tölt be: olyan tudományos folyóirat, amely mind a humán és társadalom-, mind a természettudományoknak fórumot teremt a vezetô értelmiség által befogadható színvonalon és terjesztésre is kerül az egész országban Debrecentôl Szombathelyig és Miskolctól Szegedig. Kérem olvassák, érezzék a magukénak, gyôzôdjenek meg arról, hogy ténylegesen beváltja-e azokat a célokat, amelyeket maga elé tûzött.

Persze volt sikertelenségünk is. Hogy csak kettôt említsek a Bay Intézet és a Klub. Egyiket se adjuk fel, bár az elôbbi esetében úgy tûnik az Alapítvány az akadékoskodásig ellenáll törekvéseinknek, az utóbbi esetben pedig bízunk az új klubelnök friss lendületében.

A jövô év

Jövô évi elképzeléseinkre térve mindenekelôtt figyelembe kell vennünk, hogy "csonka évrôl'' van szó, legalább is, ami a jelenlegi vezetôség mandátumát illeti. Tekintve azonban, hogy az új vezetôség megválasztása október végén esedékes, gyakorlatilag ennek az évnek a munkájáért még a jelenlegi vezetôség a felelôs.

Mindenekelôtt folytatni kívánjuk mindazokat a tevékenységeket, akciókat, amelyek az elmúlt évek folyamán bizonyos rendszerességgel "polgárjogot'' nyertek.

Így, a kéthetenkénti vezetôségi ülések gyakorlatát megtartva, ezeken beszámolnak a szakbizottságok, informálisan találkozunk továbbá a rektorokkal, ill. az Akadémia tagjaival, kicseréljük a tapasztalatokat a Miskolci Akadémiai Bizottság vezetôivel. Fenntartjuk a kapcsolatot az önkormányzatokkal, különösen is a debrecenivel beleértve a frakcióvezetôket is.

A tapasztalatok alapján mindazonáltal egyes rendezvényeknél bizonyos korrekciókra van szükség. Így pl. ha az országgyûlési képviselôkkel történô találkozók, ill. a munkabizottsági elnökökkel vagy a doktoranduszokkal tartott megbeszélések a gyakorlatát folytatni akarjuk, akkor elôre meg kell határoznunk a megbeszélés tárgyát és azt a meghívottakkal is közölnünk kell.

Ami a vitafórumokat illeti már távolabbi elôkészítés alatt van a következô, amelynek tárgya a munkanélküliség problémája. A "Magyar származású sikeres tudósok pályája külföldön'' sorozatban elôreláthatólag Teller Ede tavaly betegség miatt elmaradt elôadására fog sor kerülni. Remény van arra, hogy S. Ting, Nobel-díjas ebben az évben mégiscsak ellátogat hozzánk. Akkor nem csak elôadására kerül sor "A neves külföldi tudósok elôadásai'' sorozatban, de itt fogja átvenni a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagságáról szóló oklevelet is.

Több új kapcsolatfelvételt is tervezünk: a MTESZ-szel, a TIT-tel és a megyei Kereskedelmi és Iparkamarákkal. Ez utóbbiak közül a Hajdú-Bihar megyeivel már van némi kapcsolatunk, ezt szorosabbra szeretnénk fûzni. A TIT-tel, MTESZ-szel hagyományosan jó kapcsolatai voltak a DAB-nak, ezt most nem megyei, de regionális alapon kívánjuk újra kiépíteni. A karcagi kihelyezett vezetôségi ülésünkön részt vett a Szolnok megyei TIT vezetôje és a maga részérôl sürgette ezt a kapcsolatot.

Egyébként az elsô félévi kihelyezett vezetôségi ülést Kisvárdán tervezzük, a II. félévi hasonlót pedig Jászberényben.

Végül engedjék meg, hogy megköszönjem a tudományos közösség minden tagjának, de ezen kívül is mindazoknak, akik az elmúlt évben sokszor és sokféle módon segítették a DAB munkáját. Ezt a segítséget kérem erre az évre is.

Berényi Dénes
a DAB elnöke


A Debreceni Akadémiai Bizottság 1995. évi pályázati felhívásának eredménye

A DAB hivatásának tekinti azt, hogy szervezze, segítse a régió szellemi munkásainak értékteremtõ törekvéseit. Sok egyéb erre irányuló akciója mellett ezt a célt szolgálja immár hagyományosan a DAB-pályázat. A DAB vezetõsége azt tapasztalta, hogy a korábbi pályázati rendszer a mai körülmények között nem alkalmazható célszerûen, mert sok esetlegességet tartalmaz. Ezért új pályázati felhívást adott ki.

Ennek az volt a fõ elve, hogy a DAB-pályázat elsõsorban azoknak a DAB illetékességi körzetébe, régiójába (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok megyék) tartozó pályázóknak a szellemi eredményeit ismerje el díjakkal vagy támogassa anyagilag tudományos terveiket, akik mindennapi munkájuk mellett, tehát nem hivatásszerûen foglalkoznak tudományos kutatással. A DAB anyagi lehetõségei ugyanis a hivatásszerûen végzett kutatómunka támogatására nem elegendõek. Akik tanári, orvosi, stb. napi munkájuk mellett -- sokszor teljesen közeg nélkül -- kutatnak, publikálnak, azok számára fontos lehet az az erkölcsi és anyagi elismerés, amit a DAB figyelme biztosíthat számukra.

Emellett azt is kötelességének tartja a DAB, hogy könyvkiadási támogatással segítse a régiójába tartozó hivatásos kutatók eredményeinek a publikálását.

Bizonyára a pályázati felhívás módosításának van jelentõs szerepe abban, hogy 1995-ben 147-en küldték be pályázatukat. Ez a szám több, mint tízszerese a korábbi évek átlagának.

Minden pályamunkát legalább két illetékes szakember bírált el egymástól függetlenül, majd a zsürik véleményének összesített szembesítésére, és döntésre a DAB vezetõségi ülésén került sor.

Három kategóriában összesen 24 pályamunkát részesített díjban vagy támogatásban a DAB.

DAB-díj
(elért eredmények jutalmazása):

Agárdy Sándor (Tornyospálca): Erdei iskola Tornyospálcán

Elek Tibor (Debrecen-Gyula): Szabadságszerelem

Filep Miklós (Debrecen): Képes geológia

Grigurics István (Kisvárda): számos, az orvostudomány, ill. a közegészségügy területérõl megjelent tanulmányáért

Gyenei Melinda - Szautner Jánosné Szigeti Gizella (Szolnok): A tanulási zavarok korrekciója kisiskolás korban

Nagy Jenõné (Szolnok): Zenei nevelés az óvodában

Szikoráné Kovács Eszter (Nyíregyháza): Szövegszempontú verselemzések

Tarjányi Eszter (Debrecen): Adatok és tények a Hajdú-Bihar megyei nevelõszülõ hálózatról

Vincze János - Francia István - Török Imre - Vincze Zoltán (Debrecen): Az emberi csöves csontok architektúrája és biomechanikája

Kutatás támogatása:

Emõdy Judit - Pap Zoltán (Debrecen): Gyengénlátó gyermekek társadalmi beilleszkedése

Kangúr Tibor (Debrecen): Nílus 95. -- Kovács János emlékexpedíció további kutatásai

Magyar Zoltán (Debrecen): Szent László a magyar néphagyományban

Mohácsiné Antalóczy Ildikó (Debrecen): Debrecen büntetõbíráskodása a felvilágosult abszolutizmus idején

Szûk Balázs (Debrecen): A magyarországi sátánizmus esetvizsgálatai

Tóth Miklós (Nyíregyháza): Hrabár Sándor munkásságának ornitológiai feldolgozása

Könyvkiadás támogatása:

Bitskey István (Debrecen): Hungariából Rómába

Debreczeni Attila (Debrecen): Folytonosság vagy fordulat? (A felvilágosodás kutatásának idõszerû kérdései - konferencia anyagának publikálása)

Kincses Gyula (Debrecen): Egészségpolitikai ábragyûjtemény

Pelyvás Ferenczik Péter (Debrecen): Subjectivity in English

Pósán László (Debrecen): Balla Lajos tanulmánykötet

Solymosi László (Debrecen): A földesúri járadékok új rendszere a 13. századi Magyarországon

Tar Károly (Debrecen): id. Berényi Dénes emlékülés

Varga Pál (Debrecen): Két világ közt választhatni. (Világkép és többszólamúság Az ember tragédiájában.)

Zeher Margit (Debrecen): Sjögren-szindróma

A pályamunkák túlnyomó többsége díjat vagy támogatást érdemelt volna, de a rendelkezésre álló összeg -- összesen 960 ezer forint -- további aprózása nem látszott célszerûnek, hiszen akkor elvesztette volna jelentõségét a díj, eltévesztette volna célját és értelmét a támogatás.

Az adott helyzetben a zsüri kénytelen volt szigorúan tartani magát a DAB területi, regionális illetékességi köréhez. A máshonnan érkezõ pályázatokat is áttanulmányozta, de ezek díjazására csak egészen kivételesen volt mód.

A DAB vezetõsége nevében azok megértését kérem, akik a nagy számú pályázat következtében nem részesülhettek anyagi elismerésben vagy támogatásban. A DAB ettõl függetlenül nagyra értékeli munkájukat.

Azoknak pedig, akik a rendkívül erõs mezõnyben gyõzteseknek bizonyultak, gratulálok.

Görömbei András
a DAB alelnöke


Kitüntetések a DAB jubileumi közgyûlésén, 1996. január 31-én

Pro Scientia Érem

A DAB Tanácsa az elmúlt évben alapította a Pro Scientia érmet, amely a DAB legnagyobb kitüntetése a régió azon kiemelkedô tudósai számára, akik kutatómunkájuk mellett idôt és energiát tudnak szánni a tudományos közéleti munkára, különösen is a régió, a DAB tudományos közösségének formálására és elôre vitelére. Ebbôl minden évben csak egy kerül kiadásra.

A DAB alapításának 20 éves jubileumára való tekintettel a közgyûlésen az 1995. évi és az 1996. évi Pro Scientia érem egyszerre került átadásra a január 31-i jubileumi közgyûlésen.

1995-ös Pro Scientia érem: Szabó Gábor (DOTE, Biológiai Intézet).

Szabó Gábor az MTA r. tagja, a modern orvosi biológia neves kutatója. Különösen kiemelkedôek azok a vizsgálatai, amelyek a Streptomyces griscus antibiotikum termelô törzsre, ill. a Neuspora crassa genetikai transzformációjára vonatkoznak. Eredményeit mintegy kétszáz közleményben hozta nyilvánosságra és elismertségét számos kül- és belföldi hivatkozás, kitüntetés mutatja, így pl. a Lengyel Orvosi Társaság tiszteletbeli tagsága.

Szabó Gábor ugyanakkor a DAB vezetô testületeinek kezdettôl fogva aktív tagja, éveken át a DAB Klub elnöke, végül Bognár Rezsô halála után 1993-ig területi bizottságunk elnöke volt.

1996-os Pro Scientia érem: Makleit Sándor (KLTE Szerves Kémia Tanszék).

Makleit Sándor a kémiai tudomány doktora, a morfinalkaloidok kémiájának nemzetközi tekintélyû kutatója. Errôl tanúskodik száznál jóval több tudományos közleménye, százötven tudományos elôadása, amelyek közül negyvenet nemzetközi konferenciákon, ill. különbözô európai egyetemeken, mint meghívott elôadó tartott. Ehhez járul 23 szabadalma és kiterjedt egyetemi oktatómunkája, amelyet több, mint tíz vezetésével szerzett egyetemi doktori, ill. kandidátusi cím fémjelez.

Kiemelkedô kutatómunkája mellett összesen 11 évig volt a Kémiai Szakbizottság elnöke és jelenleg is az. Annak idején ô indította be és szervezte meg a szakbizottság és munkabizottságai munkáját. Mindezeken túlmenôen a DAB húsz évvel ezelôtti megalakulása idején, mint Bognár Rezsô akadémikus közvetlen munkatársának alapvetô érdemei vannak az egész szervezet kiépítésében és mûködtetésében.

DAB plakett

A DAB ugyancsak 1995-ben alapította meg a DAB plakett kitüntetést a régió tudományos közössége azon kiemelkedô tagjai számára, akik mint kiváló kutatók különösen elismerésre méltó munkát végeztek a régió tudományos közéletében. Bár a plakettbôl több is kiadható egy évben, 1995 folyamán csak két kitüntetett volt: Ács Antal és Bócz Ernô.

A jubileumra való tekintettel a közgyûlésen 7 plakett került kiadásra: Bitskey István, Borsos János, Gyires Béla, Kecskés Mihály, Kurucz Gyula, Leövey András, Rácz István.

Bitskey István (KLTE Régi Magyar Irodalomtörténet Tanszék)

a magyar reneszánsz és barokk kor magyar irodalomtörténetének és mûvelôdéstörténtének kiemelkedô kutatása és a DAB-ban kilenc éven keresztül végzett eredményes munkája elismeréséül.

Borsos János (Dohánykutató RT)

az agrárkutatások illetve alkalmazásaik terén elért és a DAB-ban, annak alapítása óta végzett sikeres szervezési tevékenységéért, melynek keretében hosszú éveken keresztül töltötte be a DAB tudományos titkári munkakörét.

Gyires Béla (KLTE Matematikai Intézet)

a matematikai statisztika és alkalmazásai, valamint a valószínûségszámítás területén végzett széles körû, nemzetközi elismerést kiváltó eredményeiért és a DAB-ban végzett tudományszervezô munkájáért.

Kecskés Mihály (GATE Mikrobiológiai Tanszék)

a mikrobiológia területén és speciálisan a talajjal kapcsolatos ilyen jellegû eredményes kutatásaiért és az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének alapításában és vezetésében szerzett érdemeiért.

Kurucz Gyula (DATE Vezetési és Munkaszervezési Tanszék)

a melioráció technológiai, gazdaságossági kutatásában elért eredményeiért, valamint azok sikeres alkalmazásaiért és a DAB-ban már két cikluson át szakbizottsági elnökként végzett kiemelkedô munkájáért.

Leövey András (DOTE I. sz. Belgyógyászati Klinika)

a kísérletes és klinikai endokrinológia területén végzett nemzetközileg elismert kutatásaiért, különös tekintettel a pajzsmirigy betegségek felismerésére és gyógyítására és a DAB testületében végzett kiváló szakbizottsági elnöki munkájáért.

Rácz István (KLTE Középkori Magyar Történeti Tanszék)

Debrecen város és az alföldi régió társadalomtörténetének, továbbá Erdély történetének kutatásában új eredményeket hozó közleményeiért és a DAB tudományos titkáraként és ezen túlmenôen is a DAB érdekében végzett eredményes tevékenységéért.


A Debreceni Akadémiai Bizottság
pályázati hirdetménye
tudományos mûvek kiadásának támogatására

A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága, elsõsorban illetékességi és mûködési körzetében (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) pályázatot hirdet tudományos mûvek kiadásának támogatására.

Pénzbeli támogatást lehet kérni tudományos könyvek, periodikák vagy közlemények megjelentetéséhez. A pályázónak kellõ indoklással elkészített, részletes pályázati tervet kell benyújtania, amely tartalmazza a kiadvány megjelentetésének várható idõpontját, a kért támogatás felhasználásának módját és a terjesztési kör megjelölését.

Pályázni legfeljebb 100 ezer forintig terjedõ támogatás elnyerésére lehet, a Debreceni Területi Bizottság Székháza címén, (4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49.). Pályázatokat 1996. szeptember 30-ig lehet benyújtani. 1997. év elején a DAB Közgyûlésén kihirdetésre kerülnek az e pályázatok alapján elnyert támogatások.

A pályázat elnyerõi a kiadvány megjelenésekor annak egy példányát benyújtják a DAB-nak.


A Debreceni Akadémiai Bizottság
pályázati hirdetménye
kutatással nem hivatásszerûen foglalkozók részére

A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága elsõsorban illetékességi és mûködési körzetében (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) pályázatot hirdet két kategóriában a kutatással nem hivatásszerûen foglalkozók (orvosok, tanárok, lelkészek, mérnökök, stb.) számára.

1. kategória: Pályázat kutatás támogatásra.

Pénzügyi támogatást lehet kérni kisebb arányú kutatások (szociológiai felmérések, levéltári kutatások, diákok bevonásával végzendõ kísérletek, stb.) folytatására megfelelõ kutatási és pénzügyi terv (utazásokra, anyagbeszerzésre, stb.) benyújtásával legfeljebb 50.000 Ft-ig

2. kategória: Pályázat elért eredmények jutalmazására.

Pályázni lehet nyomtatásban legföljebb 5 éve megjelent munkával (könyv, könyvrészlet, folyóirat-cikk, önálló kiadvány), amelynek elismerése 30.000 Ft-ig terjedõ díjjal történik.

A pályázatokat 1996. szeptember 30-ig lehet eljuttatni a Debreceni Területi Bizottság Székháza címére (4032. Debrecen, Thomas Mann u. 49.).

Mindkét pályázattal kapcsolatos döntés kihirdetése a következõ évi közgyûlésen (1996. eleje) történik. A kutatási támogatás az 1996. év folyamán használható fel az akkor elõírt feltételek szerint. Az 1. kategóriában támogatást nyert kutatóknak a kihirdetéstõl számított egy éven belül jelentést kell készíteniük elért eredményeikrõl.

A pályázatok ügyében a DAB Vezetõsége dönt.

Debrecen, 1996. február

A Debreceni Akadémiai Bizottság
Vezetõsége


E szám szerzôi

Alföldy Géza: ókortörténész, egyet. tanár, Seminar für Alte Geschichte
der Universität Heidelberg (Németország)

Bartus Sándor: egyetemi hallgató, KLTE (Debrecen)

Berényi Dénes: fizikus, akadémikus, Magyar Tudományos
Akadémia Atommagkutató Intézete (Debrecen)

Bényei József: nyug. újságíró, (Debrecen)

Bodnár Erzsébet: történész, egyet. adjunktus, KLTE Új- és Legújabbkori
Egyetemes Történeti Tanszék (Debrecen)

Debreczeni Attila: irodalomtörténész, egyetemi docens, KLTE Régi Magyar
Irodalmi Tanszék (Debrecen)

Görömbei András: irodalomtörténész, egyetemi tanár, KLTE Modern Magyar
Irodalmi Tanszék (Debrecen)

Havas László: klasszika-filológus, egyetemi tanár, KLTE
Klasszika-Filológiai Tanszék (Debrecen)

Juhász Béla: irodalomtörténész, nyug. egyet. docens (Debrecen)

Kántor Sándorné Varga Tünde: matematikus, egyet. adjunktus, KLTE Matematikai és
Informatikai Intézet (Debrecen)

Kokas Károly: szakinformatikus, osztályvezetô, JATE
Egyetemi Könytár (Szeged)

Kosáry Domokos: történész, az MTA elnöke (Budapest)

Lévai Csaba: történész, egyet. tanársegéd, KLTE Új- és Legújabbkori
Egyetemes Történeti Tanszék (Debrecen)

Lévay Botond: irodalomtörténész, fôisk. docens, KFRTKF Magyar
Nyelvi és Irodalmi Tanszék (Debrecen)

Madarász Imre: irodalomtörténész, egyet. docens, KLTE Olasz Tanszék
(Debrecen)

Matolcsi Ágnes: pszichológus, egyet. adj., Kenézy Gy. Kórház Pszichlógiai
Osztálya, KLTE Pszichológiai Intézete (Debrecen)

Niessen, James P.: történész, Texas Tech University (Lubbock, TX, USA)

Papp Imre: történész, docens, KLTE Középkori és Kora Újkori
Egyetemes Történeti Tanszék (Debrecen)

Pete László: egyetemi hallgató, KLTE (Debrecen)

Rák Kálmán: orvos, az orvostud. doktora, egyet. tanár, DOTE
II. sz. Belgyógyászati Klinika (Debrecen)

Sz. Kürti Katalin: mûvészettörténész, Déri Múzeum (Debrecen)

Tóth Endre: költô, publicista (Debrecen)

Vajda Mihály: filozófus, egyetemi tanár, KLTE Filozófiai Tanszék
(Debrecen)

Varró Gabriella: amerikanista, egyet. tanársegéd, KLTE Észak-Amerikai
Tanszék (Debrecen)

Zimányi Magdolna: matematikus, fôoszt.vez., KFKI Részecske- és Magfizikai
Kut. Int., Számítógépes Hálózati Központ (Budapest)


Last Modified: 09:28am , June 21, 1996