A TUDOMÁNYOS ÉLET HÍREIBÔL

1995/3. Szeptember

Tar Károly: Erdô és klíma konferencia 472

Trón Lajos: Országos tudományos fórum a pozitron-emissziós tomográfiáról 476

Berényi Dénes: Az Academia Europaea évi közgyûlése Krakkóban 478

Havas László: Albrecht Dihle heidelbergi professzor debreceni látogatása 479

Pallai László: Tudományos ülésszak az 1945. évi földosztás
50. évfordulója alkalmából 483

Események (1995. június - 1995. szeptember) 486


Erdô és klíma konferencia

Noszvaj, 1994. június 1-3.

Mind több jel mutat arra, hogy a szén-dioxid és más üvegház-hatású gáz mennyiségének rohamos növekedése az éghajlat világméretû kedvezôtlen irányú megváltozásához vezet. Hazánk klímájának melegedése és szárazabbá válása hatással van erdeink egészségi állapotára is. Pusztuló, gyérülô erdeinkben megváltozik a bioklíma, elapadnak a források, kiszáradnak az erek, patakok, átalakul a flóra és a fauna. Ha éghajlatunk változása tovább tart, akkor reális közelségbe kerül erdeink átalakulása, hiszen a nagyfokú csapadékhiány a fák legyengüléséhez, megbetegedéséhez, pusztulásához vezethet. Ebben a helyzetben az erdészet, a környezet- és természetvédelem a kutatás segítségét várja.

E felismerésbôl kiindulva és az erdeink jövôje iránt érzett felelôsségtôl indíttatva meteorológusok, erdészek és ökológusok gyûltek össze a Kossuth Lajos Tudományegyetem Meteorológiai Tanszéke, a Magyar Meteorológiai Társaság Debreceni Csoportja és az Országos Erdészeti Egyesület által rendezett konferencián.

A megnyitó és rövid bevezetô után Schmotzer András, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke, Ambrózy Pál, a Magyar Meteorológiai Társaság elnöke és Major György akadémikus üdvözölték a konferenciát és annak csaknem száz résztvevôjét.

A konferencián elhangzott közel negyven elôadás négy nagyobb egységet alkotott. Elsôként az erdô és/vagy a klímát általában érintô beszámolók hangzottak el. Czelnai Rudolf (OMSz) hangsúlyozta, hogy az éghajlat megváltozására vonatkozó tudományos elôrejelzések és az eddigi változásokat dokumentáló adatok csak nagymértékben valószínûsítik, hogy a klíma a következô 30-50 év folyamán szárazabbá és melegebbé válik. Bizonyító erejû adat még nincs a birtokunkban, így a jelenséget és az ebbôl fakadó következményeket kockázatként kell kezelnünk. A kockázat minimalizálására elvégzendô teendôk felismerése azonban igen lassú társadalmi folyamat, ennek felgyorsítása nagyrészt a tudományos közösségekre hárul. Az erdôirtás és az erdôpusztulás szerepérôl a Föld éghajlatának módosulásában Kerényi Atilla (KLTE) mondta el véleményét. Elemezte a mérsékelt övi és a trópusi erdôk szén-dioxid megkötô képességét, az erdôirtásoknak és az erdôpusztulásoknak a légkör szén-dioxid tartalmára, üvegház-hatására gyakorolt hatását. Szedlák Tamás (FM ERSz) szerint annak ellenére, hogy még nincs egyértelmû statisztikai bizonyíték arra, hogy az utóbbi években tapasztalható kedvezôtlen változások egy megkezdôdött éghajlatváltozás rovására írhatók, az erdôgazdálkodásnak erre is fel kell készülni. Mind a biológiai sokféleség ökológiai szempontjait szem elôtt tartó, mind a megváltozott klimatikus feltételekhez jobban igazodó erdôsítési, erdômûvelési és erdôrendezési gyakorlatra van szükség. Ennek kimunkálása az éghajlattani, az ökológiai és a gyakorlati erdészeti ismeretek szintézisét igényli. Az állományklíma szerkezetérôl Szász Gábor (DATE) fejtette ki nézeteit. Szerinte a mikrometeorológia és a mikroklimatológia csak látszólag egymástól eltérô tudományterületek, valójában a két irányzat kutatási eredményei azonos légtérre vonatkozó sajtosságokat mutatnak be, hasonló céllal és tartalommal. A KLTE Meteorológiai Tanszéke 1972-ben kezdte meg a mikrometeorológiai megfigyeléseket a "Síkfôkút Project" néven ismert modellterületen. A vizsgálatok fôbb eredményeibôl mutatott be szemelvényeket Justyák János (KLTE). Az erdô számára is igen fontos éghajlati elem, a csapadék 24 órás hozamainak idôbeli változását elemezte Schirokné Kriston Ilona (OMSz). Legfontosabb megállapítása, hogy az éves csapadékösszeg változásából (pl. csökkenésébôl) nem következik egyértelmûen a növényzet effektív vízbevételét meghatározó csapadékösszeg azonos mértékû változása. Sámi Lajos (Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelôség) az erdônek a légszennyezô anyagok terjedését gátló szélmezô módosító hatásáról szólt. Eredményei szerint a bemutatott számítógépes modell alkalmas annak meghatározására, hogy a jellegzetes transzmissziós paraméterek értékeit hogyan módosítja az erdô közelsége, állapota. Így lehetôvé válik a környezetvédelmi tanulmányok megalapozottabb elkészítése. Az idôjárás-elôrejelzések -- a gazdasági élet más területeihez hasonlóan -- az erdôgazdálkodásban is alkalmazhatók, bár erre még alig akad példa. H. Bóna Márta (OMSz) elôadásában ismertette az igénybe vehetô elôrejelzés-fajtákat, szólt ezek beválásáról és a várható fejlesztésekrôl.

Ezután az erdô éghajlatával, bioklímájával kapcsolatos elôadások következtek. Három elôadó foglalkozott az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) nyírjesi (Mátra-hegység) kísérleti telepén folytatott kutatások eddigi eredményeivel. Az elsô elôadás a fenyôállomány felett végzett toronymérésekrôl szólt, amelyek a nyomanyagok légköri körforgalmának, ülepedésének megismeréséhez járulnak hozzá. Weidinger Tamás (ELTE) bemutatta, hogy a különbözô áramlási paraméterek és az állomány fölötti koncentráció-gradiensek ismeretében hogyan számíthatók ki a nyomanyagok turbulens áramai, ill. az ülepedési sebesség értékei. A második elôadásban Bartholy Judit (ELTE) az egyes meteorológiai elemek és a nyomanyagok koncentrációjának fenyôállomány feletti vertikális profiljairól szólt. Elemezte az egyes szinteken mért értékek átlagos napi menetét és ô is kitért a turbulencia-paraméterekre és az ülepedési sebességre. Sitkei Judit (ERTI) az erdei ökoszisztémában lejátszódó víz- és anyagforgalmi folyamatok kapcsolatát elemezte a fenti kísérleti telepen. Megállapította, hogy a lehulló csapadékvíz mennyisége és minôsége a lombkorona, az avar és a talaj alkotta rendszeren keresztül -- elsôsorban puffer hatások következtében -- az idôszakosan jelentkezô környezeti hatásokat teljesen eliminálja.

Ezután néhány nagyobb terület komplex bemutatása következett. Kuti László (MÁFI) elôadásából megismertük a Gödöllôi Arborétum agrogeológiai, vízháztartási és mikroklimatikus sajátosságait. Hevesi Atilla (Miskolci Bölcsész Egyesület) a Bükkalja kôzetfelépítésének, természetes növénytakarójának és a növénytakaró megôrizte éghajlati sajátosságainak kapcsolatáról szólt. Horváth Ferenc (MTA) a Szôke-forrás völgye (Visegrádi hegység) növénytakarójának ökológiai kutatási programjára vonatkozó, a talaj-vegetáció-légkör víz- és hôháztartási folyamatait leképezô prekoncepciós modellt ismertette. Csorba Péter (KLTE) egy talajföldrajzi tájhatáron fekvô alföldi akácerdô talajnedvesség-viszonyaira vonatkozó kutatási eredményeit ismertette egy szántóterület, ill. egy homoki zártkert adataival való összehasonlításban.

Hat elôadás foglalkozott a KLTE Ökológiai Tanszéke által koordinált "Síkfôkút Project" kutatási eredményeivel. Az erdô-hômérséklet statisztikai szerkezetének vizsgálata (Tar Károly, KLTE) annak megállapítását célozta, hogy a fapusztulás következtében ritkuló erdô belsejébe érkezô nagyobb sugárzásmennyiség, ill. az éghajlat melegedése hogyan hat az erdô légterének hômérsékletére. Megállapítható, hogy a vizsgált periódusban az erdô gyorsabban melegedett, mint az erdôtlen terület, nyilván a két hatás összeadódása következtében. A vízháztartás egyik fontos eleme, a talajnedvesség vizsgálatával két elôadás foglalkozott. Antal Emánuel (OMSz) a síkfôkúti cseres-tölgyes társulás málladékon kialakult barna erdôtalajának felsô 60 cm-es rétegének talajnedvességi viszonyait elemezte. Bemutatta e talaj nedvességtartalmának dekádonkénti átlagértékeit, gyakorisági eloszlását, különbözô valószínûségekhez tartozó értékeit. Ugyanezen talaj nedvességtartalmának idôbeli változásáról és a debreceni Nagyerdô humuszos homoktalajának nedvességtartalmával való összehasonlításáról szólt Kiss Gyula (KLTE). Kimutatta, hogy a talajnedvesség változása hatással volt az erdôállományok egészségi állapotára a vizsgált idôszakban.

Annak bemutatására, hogy az erdôállomány szerkezetében bekövetkezett kedvezôtlen változások hogyan hatottak az erdôtalaj mikrobiológiai tulajdonságainak és a legfontosabb abiotikus környezeti tényezôk kapcsolatára, Tóth János Attila (KLTE) két, 20 év idôkülönbséggel elvégzett vizsgálat eredményeit ismertette.

A fák nedvszállításának in vivo tanulmányozására láttunk példát a következô két elôadásban. Béres Csilla (KLTE) összefoglalta a lehetséges mûszeres vizsgálati módszereket, benne az CT felhasználását. A vizsgálatokat két fafajon végezték el, különbözô vízellátottságnál. Az eredmények szerint a két fafaj eltérô módon reagál a nagy nyári szárazságokra: a kocsánytalan tölgy törzsében a víztartalom száradás elôtti kritikus értékre esik le, a csertölgynél azonban még az ilyen idôszakokban is van elegendô víz a nedváramláshoz. A fák nedvszállításának vizsgálatát az egyszerûbb, a gyakorlat számára hozzáférhetôbb hôáramlásos módszerrel is elvégezte ugyanaz a kutatócsoport. Fenyvesi András (ATOMKI) elôadásában az általuk kifejlesztett hôáramlásos készülékkel végzett mérések alapján megkísérelte leírni és interpretálni a különbözô fajok nedváramlását, kiegészítve a különbözô abiotikus hatások együttes regisztrálásával.

A fák növekedése és a változó környezeti tényezôk közötti összefüggések néhány lehetséges, hazánkban is kipróbált vizsgálati módszerét taglalta Somogyi Zoltán (ERTI), összefoglalva ezek néhány jellemzôjét, köztük korlátait. Konkrét példaként szolgáltak erre a bükk- és lucállományok éves vastagsági növekedésmenete és a csapadékmennyiség közötti összefüggés vizsgálatának eredményei, melyekrôl Hirka Anikótól (ERTI) hallottunk.

Négy elôadás foglalkozott a konferencia témájának egy igen érdekes vetületével: a klímaváltozásnak az erdei rovarközösségekre gyakorolt hatásával. Kozár Ferenc (MTA) elôadásából megtudtuk, hogy hazánkban az éghajlat módosulása jelentôs mértékben befolyásolhatja a rovarkártevôk fellépését és a kártétel mértékét, sôt újabb kártevôk megjelenésével is járhat. Csóka György (ERTI) összefoglalta az erdei rovaroknak a klímaváltozásra vagy hosszú, száraz és meleg periódusokra adott fôbb válaszait. Eszerint pl. növekedhet az egyes fajok areája, általában D-rôl É-felé irányuló terjeszkedéssel, a síkvidéki fajok nagyobb magasságokban is megtelepszenek, megnövekedhet az évenkénti generációszámuk. Markó Viktor (KÉE) a "Síkfôkút Project" területén végzett vizsgálatokról számolt be, melyeknek az volt a célja, hogy jellemezze egy cseres-tölgyes erdô teljes bogár-együttesét. Minthogy a bogarak a rovaregyütteseken belül nagy egyedszámban és fajszámban fordulnak elô, alkalmasak lehetnek a klimatikus változásoknak az egész rovarközösségre gyakorolt hatásának reprezentálására. Szentkirályi Ferenc (MTA) a több mint 30 éve mûködô fénycsapda-hálózat éves fogásadatait felhasználva elemezte a rovarpopulációk hosszú távú fluktuációjának, gradációjának (tömegnövekedésének) a klímaelemektôl való függését.

Tíz nagy érdeklôdéssel várt elôadás foglalkozott az erdôpusztulás és a klíma kapcsolatával. Csóka Péter (FM ERSz) arról számolt be, hogy 1988 óta több mint ezer mintaponton figyelik hazánkban a szakemberek a fák egészségi állapotát. A megfigyelések kiemelt célja a lombozat állapotának minôsítése. A levélvesztés mértéke 1988 és 1992 között folyamatosan növekedett, az egészséges (tünetmentes) fák aránya nem éri el az 50%-ot. A már egyértelmûen károsodott fák aránya pedig 20%. Legerôsebben károsodtak az akác és a tölgy, a legegészségesebbek a bükk és a gyertyán. A fák egészségi állapotának romlásában a csapadékhiány negatív hatása egyértelmûen követhetô, amit a legyengült állományokat támadó rovarok és gombák okozta károk tovább súlyosbítottak. A levélvesztés mértékében 1993-ban némi javulás volt tapasztalható, ami Tóth József (ERTI) elôadásából is kiderült. Elôször ismertette hazánkban 1987-ben létrehozott komplex erdôvédelmi rendszer elemeit. Ennek alapján mutatta be és értékelte a magyarországi erdôk egészségi állapotát 1993-ban a kocsánytalan és a kocsányos tölgy, valamint a bükk vonatkozásában.

Az országos helyzet megismerése után hazánk néhány tájának erdô-egészségügyi bemutatása következett. Papp Tivadar (Mecseki Erdô és Fafeldolgozó Gazdaság) a Dráva ártéri erdeinek példáján mutatta be, hogy a legfontosabb klimatikus tényezô, a talajvíz kedvezôtlen változása alapjában változtatta meg a fafajok összetételét, az erdôtársulás képét. A természetszerû erdôgazdálkodás -- melynek legfontosabb kritériuma a termôhelynek megfelelô, lehetôleg ôshonos fafajokból álló elegyes többszintû erdô kialakítása -- lehetôségei azonban a káros emberi beavatkozások ellenére is adottak. Leskó Katalin (ERTI) az ormánsági kocsányos tölgyek és a mecseki bükkösök egészségi állapotát mutatta be. Rámutatott a folyó- és a patakszabályozásoknak, a csatornáknak és a mezôgazdasági meliorációnak az erdôk egészségi állapotára gyakorolt hatására, elemezte a fapusztulás mértéke, valamint a csapadék, a páratartalom és a kitettség (a lejtô irány- és hajlásszöge) közötti összefüggést, számba vette a vizsgált erdôk megmentésének lehetôségeit. Bús Mária (Veszprémi Erdôfelügyelôség) az erdei aszálykárt és a fafajok szárazságtûrését vizsgálta a Bakonyban és a Balaton felvidéken. Hangsúlyozta, hogy az aszály a fapusztulási kárláncolat kiinduló tényezôje. Az aszály iránti érzékenység különbözôsége szerint kistályakat, kitettségeket, termôhelyeket, erdôtársulásokat, fafajokat, korosztályokat különített el, majd ismertette az aszály okozta kedvezôtlen hatások csökkentésének lehetôségeit. Berki Imre (KLTE) további adalékokkal szolgált. Az Északi-középhegység 32 kiválasztott kocsánytalan tölgyállományának helyszíni vizsgálata valamint laboratóriumi levél- és talajanalízise alapján megállapította, hogy a fák megbetegedésében fontos tényezô a víz- és a nitrogénhiány. Nyilvánvalónak tûnik, hogy a két hatás összefügg, mivel a talajszárazság miatt csökken a felvehetô nitrogén mennyisége.

Ezt követôen négy elôadásban az erdôpusztulás biotikus tényezôirôl hallottunk. Bohár Gyula (ERTI) megállapította, hogy a tölgyek elhalását minden esetben a fákat legyengítô stresszhatás elôzi meg, aminek biotikus és abiotikus okai is lehetnek. Utóbbiak közé tartozik a nyári szárazság is. A különbözô stressztényezôk hatása elsôsorban a betegségek kórokozóival, illetve a károsítókkal szembeni fogékonyságban jelentkezik. Vizsgálataik alapján 1992-93-ban Magyarországon a karcsú díszbogár fajok meghatározó szerepet játszottak a fák megbetegítésében és elpusztításában. Véleménye szerint az akut stresszhatást követô megbetegedések száma csökkenthetô lenne, ha a másodlagos kórokozók támadását erdômûvelési módszerekkel elodázhatnánk. Szántó Mária (ERTI) elôadásából megtudtuk, hogy az erdôvédelemnek mindig jelentôs problémája volt a gyûrûs Armilláriák (a legyengült fát megtámadó parazitagomba) szerepének tisztázása. Napjainkban az egészségükben károsodott erdôrészletekben szinte kivétel nélkül megtalálhatók. Ezután bemutatta azokat a hazai kutatási eredményeket, amelyek e témakörben eddig születtek: a begyûjtött törzsek jellemzését, a határozások és az elsô patogenitási (fertôzöttségi) vizsgálatok eredményeit. Fodor Sándor (ERTI) szerint a magyarországi kocsányos és kocsánytalan tölgy-állományokban az 1970-es évek második felétôl tartó tömeges fapusztulások jelentôs része a mikrogombák fertôzésének következménye. Ugyanezt állította Koltay András (ERTI) is a feketefenyô állományok pusztulásával kapcsolatban. Mindketten hangsúlyozták azonban, hogy kiváltó oknak az évek óta tartó aszályt tartják. Az abiotikus tényezôk hatásának következtében fiziológiailag legyengült állományokban a kórokozók, károsítók sikeresen megtelepednek, további romlást okoznak azok egészségi állapotában.

A konferencia utolsó napján a résztvevôk szakmai kirándulást tettek a Bükkbe és a Mátrába. Végül megfogalmazták a konferencia állásfoglalását, amely megjelent a Légkör és az Erdészeti Lapok címû folyóiratokban és amit eljutattak az Országgyûlés illetékes bizottságának is.

A konferencián elhangzott elôadások egy kötetben jelentek meg a KLTE Meteorológiai Tanszékének kiadásában.

Tar Károly


Országos tudományos fórum a pozitron-emissziós tomográfiáról

Az MTA Atommagkutató Intézetének a területén, a Debreceni Orvostudományi Egyetem kezelésében egy éve rendszeresen mûködik egy pozitron-emissziós tomográf (PET) kamera. Ezzel a berendezéssel nálunk is elérhetôvé vált korunk egyik legmodernebb képalkotó eljárása. A vizsgálatok megkezdésétôl közel egy év telt el és ebbôl az alkalomból 1995. május 18-án országos tudományos fórumot (PET FÓRUM) rendeztek a DAB székházban.

A tanácskozásra a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Orvostudományi Egyetem közös rendezésében került sor. A rendezvény egyik célja az volt, hogy a magyar tudományos közélet tájékoztatást kapjon ennek az országos programnak a jelenlegi állásáról, az eddig végzett vizsgálatok fajtáiról és mennyiségérôl. A rendezôk hasonlóan fontosnak ítélték meg azt a célt is, hogy ezen a szakmai tanácskozáson az érdeklôdôknek lehetôsége legyen javaslatokat tenni a teljes kapacitás jelenleg még ki nem töltött hányadának kihasználására vonatkozóan. Az ilyen rendezvények arra is alkalmat teremtenek, hogy a közeljövô fejlesztéseit olyan módon lehessen megtervezni, hogy az elfogadott, ill. a megvalósítandó fejlesztési stratégia a berendezésnek a legracionálisabb üzemeltetését eredményezze.

A PET FÓRUM-ot Berényi Dénes, a DAB elnöke nyitotta meg, ezután Gergely Lajos, a DOTE rektora üdvözölte a megjelenteket. A tanácskozáson az üléselnöki teendôket Halász Béla, az MTA alelnöke és Székely György, a Debreceni Egyesített Kutatási Szervezet elnöke látták el.

A klinikai alkalmazások témakör programja Csernay László összefoglaló elôadásával kezdôdött, amelynek révén a tanácskozás részvevôi átfogó képet kaptak arról, hogy a pozitron-emissziós tomográfia milyen lehetôségeket ad meghatározott kórfolyamatok diagnosztikája, ill. differencia diagnosztikája számára. Az egész témakört összefogó elôadás után korreferátumok hangzottak el, amelyek egy-egy szûkebb témakörön belül, a konkrét alkalmazási lehetôségek elônyeirôl és részleteirôl tájékoztatták a hallgatóságot. Ezen beszámolókból a hallgatóság tájékozódhatott arról, hogy milyen szerepe lehet ennek a képalkotó eljárásnak a mûthetô epilepsziás betegek kiválasztásában, az agydaganatok esetén alkalmazott beavatkozások és azok részleteinek kiválasztásában, ill. meghatározásában. Külön elôadások foglalkoztak azzal, hogyan hasznosíthatók a PET-vizsgálatok a sugárterápia és a pszichiátriai differenciál diagnózis szempontjából. Nagy érdeklôdés kísérte a szívizom életképességét megállapító kardiológiai alkalmazásokról szóló elôadást. A költséges módszer finanszírozása szempontjából nagyjelentôségû elôadásban arról hallhattak a jelenlévô szakemberek, hogy a PET-vizsgálatok segítségével kialakított hatékony terápia számos esetben olyan megtakarításokat eredményezhet, ami a vizsgálatok költségeit akár meg is haladhatja.

Az orvosi-, biológiai kutatásokban való alkalmazási lehetôségek jelentik a módszer felhasználásának másik nagy területét. Gulyás Balázs a témakör nyitóelôadásában több példát mutatott be arra, hogyan lehet a pozitron-emissziós tomográfiát funkcionális agy-vizsgálatok céljára alkalmazni. Ha ezt a módszert olyan képalkotó eljárásokkal kombinálják, amelyek a vizsgált agy struktúráját nagy térbeli felbontóképességgel visszaadják, akkor számos mentális funkció esetén lokalizálni lehet az agykéreg azon régióit, amelyek a kiválasztott tevékenység során aktivizálódnak. A kapcsolódó elôadások arról informálták a hallgatóságot, hogyan lehet ezt az eljárást alkalmazni az akusztikus információ feldolgozása, a tanulás és az észlelés-érzékelés folyamatában, továbbá a szomatomotoros és szomatoszenzoros tevékenységben érintett agykérgi területek funkcionális kapcsolatainak vizsgálatában. Külön elôadás szólt egy speciális alkalmazási lehetôségrôl: a PET-vizsgálatok után "megmaradt" (fel nem használt, tehát plusz költséget nem jelentô), PET-izotóppal jelölt diagnosztikus készítménnyel sejt- és szövettenyészeteken olyan kis költségigényû vizsgálatokat lehet kivitelezni, amelyek igen értékes információkat eredményeznek.

A PET-módszert igénybe vevô alkalmazott kutatásokról Gaál József tartott összefoglaló elôadást. A módszer nagy érzékenysége, a specifikus kötôdés kimutathatósága és lokalizálhatósága olyan elônyös tulajdonságok, amelyek megteremtik az alkalmazási lehetôséget a gyógyszerfejlesztés preklinikai és klinikai fázisaiban egyaránt. A kapcsolódó elôadások beszámoltak a pozitron-emissziós tomográfia farmakológiai és farmakokinetikai alkalmazásának lehetôségeirôl.

Az általános vita során felszólalók egybehangzó véleménye szerint az új radiofarmakonok hozzáférhetôségét célzó intenzív radiokémiai fejlesztés nagyon fontos feladat. Megjegyzések és javaslatok hangzottak el a célszerû fejlesztési irányokról.

A PET FÓRUM a részvevôk meggyôzôdése szerint betöltötte célját. A tanácskozás hozzájárult ahhoz, hogy a hazai tudományos közvélemény hiteles forrásból hiteles információhoz jusson. A jelenlegi lehetôségek, az eddigi eredmények és a közeljövôre vonatkozó tervek ismerete, ill. utóbbiaknak megfelelô elôkészítés utáni közös kidolgozása hozzájárul ennek az országos projectnek a sikeréhez. Sajnálatos volt az a körülmény, hogy a hazai gyógyszeripar részérôl a kívánatosnál kisebb érdeklôdés nyilvánult meg. Ezt bizonyos mértékig magyarázza az a tény, hogy a magyar gyógyszerfejlesztés céljaira rendelkezésre álló összegek rendkívül korlátozottak. Ilyen körülmények között talán még indokoltabb a szoros kapcsolattartás. Célszerûnek tûnik a május 18-i PET FÓRUM-hoz hasonló tanácskozásokat bizonyos rendszerességgel a jövôben is megrendezni.

Trón Lajos


Az Academia Europaea évi közgyûlése Krakkóban

1995. jún. 28. - júl. 1.

Az Academia Europaea 1988-ban alakult meg London székhellyel. Célja, mint az egyes országok tudományos akadémiáinak, a tudományos tevékenység elômozdítása, az eredmények bemutatása és megvitatása különös tekintettel az interdiszciplinaritásra, de tevékenységét nem egy országra korlátozza, hanem egész Európában gondolkozik. Külön figyelmet fordít olyan az európai tudományosságot és társadalmat érdeklô kérdésekre, mint a kisebbségi jogok, a tudomány és társadalom viszonya, a népesség migráció vagy az emberiség jelene és jövôje és í.t.

Az Academia Europaea független szervezet, amely szponzorok támogatásából és a tagok nem kötelezô befizetéseibôl tartja fenn magát. Jelenleg tagjainak száma 1500 körül van, gondos tagkiválasztással fogja elérni a 2000-es létszámot, amely a tagok számának a felsô határa. Az Academiának mintegy negyven magyar tagja van, ezek közül öt debreceni (Szabó Gábor, Székely György, Muszbek László, Csikai Gyula és Berényi Dénes).

Az Academia évenként más-más európai városban évi közgyûlést tart, amelynek programja fôleg interdiszciplináris jellegû szimpóziumokból áll (tavaly Pármában, tavaly elôtt Uppsalában és három évvel ezelôtt Budapesten került sor erre a közgyûlésre). Ezen kívül aktuális kérdésekrôl ún. "study group"-okat hív össze az Academia. Ilyen volt a múltban pl. az "Iskolai oktatás a mai Európában" vagy "Az ifjúság problémái a változó Európában", több viszont jelenleg is folytatja munkáját, mint pl. az "Energia elôrejelzés" vagy "Természettudomány tanítása az iskolában". Ezen kívül a J. Wiley kiadóval együtt megjelenteti az European Review negyedévi folyóiratot és esetenként kiadókkal együttmûködve publikálja egyes "study group"-ok munkájának az eredményeit is.

Az 1995. évi "General Annual Meeting" Krakkóban került megrendezésre a Jagello Egyetem történelmi falai között. A program hagyományosan a szakcsoportok (matematika, fizika, stb.; jelenleg több mint húsz az ilyen szakcsoportok száma, most próbálják ezek számát összevonásokkal lényegesen csökkenteni) kötetlen megbeszéléseivel kezdôdött 28-án délelôtt. Ennek a napnak az estéjén került sor az ún. Erasmus-elôadásra. Az Academia minden évben egy olyan tudósnak, akinek különös érdemei vannak az európai gondolat továbbfejlesztésében és terjesztésében az Erasmus-érmet ítéli oda és ennek átadására és a kitüntetett elôadására az évi közgyûlés keretében kerül sor. Az ez évi kitüntetett Alain Touraine párizsi professzor volt, aki Nemzet, nemzeti állam és nacionalizmus címmel tartott elôadást. Ennek során kifejtette, hogy a nemzeti államoknak a megalakulását a kis fejedelemségek helyett a múltban pozitívnak kell tekintenünk. Ma -- szerinte -- többféle nacionalizmus van, különbözô pozitív, ill. negatív szereppel. A hosszú elôadás különben bizonyos kételyeket is ébreszthetett az emberben az ún. európai normákkal -- amelyekre mi úgy szeretünk hivatkozni -- kapcsolatban a kisebbségekre vonatkozóan.

Az elôadást a délután folyamán különben az ún. "business meeting" elôzte meg, amelynek keretében az Academia folyó ügyei kerültek megtárgyalásra a pénzügyektôl kezdve a "study group"-ok eredményeirôl történô beszámolókig. A legnagyobb vitát a már említett kérdés: a szakcsoportok tervezett összevonása váltotta ki.

A második nap délelôtt és délután is két-két (tehát összesen négy) párhuzamos szimpózium volt. "Az erôszak a társadalomban" három elôadója alaposan körüljárta a kérdést, de az állami erôszakról nem volt szó. Arról viszont pl. igen, hogy a hosszú forró nyár fokozza az agresszív viselkedést és hogy 1700 óta 400 millió ember lett háború áldozata a Földön, ennek 90 %-a századunkban. Ugyanakkor a háború nem egyszerûen erôszak vagy agresszió, hanem egy intézmény, amelyet igen különbözô érdekkonfliktusok váltanak ki. A párhuzamos szimpózium címe "A lengyel reneszánsz Kelet és Nyugat között: történelmi örökség és mai dilemmák". Itt megemlékeztek arról, hogy a reneszánsz Itáliából Magyarországon keresztül jött Lengyelországba, és késôbb a török elôl menekülve újabb impulzust kapott.

Délután az egyik szimpózium "Az emberi települések változó problémái" volt, a másik, "Non-linearitás és kaotikus viselkedés". Ez utóbbi keretében a káosz-elmélet különbözô tudományágakban, így a biokémiában, immunológiában, ökológiában történô alkalmazásairól hangzottak el beszámolók.

A harmadik, egyben utolsó nap végig egy plenáris szimpóziumnak volt szentelve, ennek tárgya a holizmus és redukcionizmus kérdése volt a biológiában. A hét elôadást nem egyszer igen heves vita követte. Kiderült pl., hogy sok egyéb között a színlátást -- a kísérletek szerint -- nem lehet analitikusan (redukcionista módon) kezelni, a tudat kérdésében pedig még nagyon gyerekcipôben járunk. Ugyancsak vitatott volt a tudományok "hierarchiája" is.

A tudományos elôadásokat kitûnôen szervezett esti programok egészítették ki, amelyek nemcsak fogadásokból, (ill. bankettbôl) álltak, de hangversenybôl, ill. az egyetem régi épületében (az egyetem alapítási éve: 1364) a múzeum megtekintésébôl.

A hivatalos résztvevôk száma száz körül volt (az 1500 tagból 100-200 szokott eljönni a tapasztalat szerint az évi közgyûlésre), de a "business meeting" kivételével a program nyilvános, a helyi tudományos közösség tagjai is részt vehetnek a tudományos elôadásokon. A résztvevôk között kilenc magyar, köztük két debreceni is (Székely György és Berényi Dénes) volt.

Berényi Dénes


Albrecht Dihle heidelbergi professzor
debreceni látogatása

1995. március 20. és 22. között Berényi Dénesnek, a DAB elnökének viszontmeghívására Debrecenbe látogatott Prof. Dr. Dr. h.c. Albrecht Dihle a Heidelbergi Tudományos Akadémiának a közelmúltban leköszönt elnöke.

A. Dihle 1923. március 28-án született Kasselban. Az 1940-42-ben betöltött katonai szolgálat után, mely egyik karjának elvesztésével járt, klasszika-filológiai tanulmányokat folytatott, és ebbôl a szakterületbôl 1950-ben szerzett habilitációt a nagy múltú és nagyhírû göttingai egyetemen. Ugyanitt lett társprofesszor 1957-ben, majd rövidesen meghívást kapott a kölni egyetemre, ahol 1958-ban a klasszika-filológia rendes tanára lett. Az itt eltöltött hosszú évek alatt idôközben vendégprofesszorként is tevékenykedett: 1963-ban Cambridge-ben mûködött ilyen minôségben, majd pedig 1965/66-ban a Harvard Egyetemen tanított. Mûködése göttingai idôszakában kezdte meg eredményes szerkesztôi tevékenységét is, így 1952 és 1958 között ô volt a "Göttingai Tudományos Értesítô" szerkesztôje, majd 1965-tôl az egyik legjelentôsebb mai tudományos vállalkozás társkiadója: a "Reallexikon für Antike und Christentum"-é. Oktatói és tudományos tevékenységének a betetôzése azonban a nagyhírû Heidelbergi Ruprecht-Karls-Universitäten következett be, ahol három évvel ezelôtti nyugdíjba vonulásáig ô volt a klaszszika-filológia rendes professzora olyan nagy személyiséggel együtt, mint Viktor Pöschl.

A. Dihle elsô számú egyetemi mestere Kurt Latte volt, akinek sokoldalú és sokszínû munkásága nagy hatással volt tanítványára. Ez mindenekelôtt Dihle munkásságának széles kultúrtörténeti jellegében mutatkozik meg. Egyik fô kutatási területe a görög-római irodalom története volt, ám sem korábban kiadott görög irodalomtörténete, sem pedig a közelmúltban megjelent görög-római irodalomtörténete, amely az Augustustól Iustinianusig terjedô idôszakot tekinti át, nem hagyományos értelemben vett irodalomtörténet, hanem tág ívû "Kulturgeschichte", amely a görög és a latin nyelvû irodalmat az antik civilizáció, ill. a Római Birodalom kulturális-irodalmi élete részének tekinti. Hasonlóan átfogó szemlélet jellemzi azokat az írásait, amelyek a görög világnak az ókori Kelettel fennálló kapcsolatait vizsgálják; s ugyanez a szemlélet érhetô tetten harmadik fô kutatási területén készült dolgozataiban is, amelyek a pogány ókor és a korai kereszténység összefüggéseit elemzik.

A Debrecenbe érkezô Dihlét Berényi Dénes professzor fogadta. A vendég másnap Gaál Botond professzornak, a DAB tudományos titkárának társaságában a Református Kollégiumot látogatta meg, majd kedd délután 4 órakor a DAB székházában számolt be a Heidelbergi Tudományos Akadémia tevékenységérôl, amelynek kiemelkedô magyar tagja is van Alföldy Géza professzor személyében. E munkabeszélgetés után Albrecht Dihle, akinek tevékenységét Havas László, a DAB egyik szakbizottsági elnöke, klasszikus-filológus mutatta be, angol nyelven elôadást tartott az ókori kereszténységrôl Indiában. A nagysikerû elôadást magyar fordításban a Debreceni Szemle egyik száma hamarosan közreadja majd. Az elôadást élénk vita, majd jó hangulatú és gyümölcsözô további munkamegbeszélés követte.

Szerda délelôtt Dihle professzor a KLTE Klasszika-filológiai Tanszékére látogatott el, ahol kisérôje Tegyey Imre docens, a DAB klasszika-filológiai munkabizottságának titkára volt. Délben fogadta ôt az egyetem rektora, valamint külügyi rektorhelyettese is. Az ezt követô ebéd után Dihle professzor újabb elôadást tartott, ezúttal anyanyelvén és a Klasszika-filológiai Tanszék, ill. az Ókortudományi Társaság helyi tagozata rendezvényének keretei között. Az elôadás címe így hangzott: "Plato über die Schwäche des geschriebenen Wortes", magyarul: "Platón a leírt szó gyengeségérôl." Minthogy e kitûnô dolgozat teljes közlésére a Debreceni Szemle már nem vállalkozhatik, ezért Tegyey Imre összefoglalásában ekképp vázolhatjuk tartalmát.

Platón a Phaidros c. dialógusában is, a levélgyûjtemény 7. darabjában is vitatja az írás szerepét az ismeretszerzésben: szerinte az írott szöveg a feledékenységet táplálja; az írott szöveg ki van szolgáltatva az olvasója kérdéseinek és kifogásainak. Ezekre a szöveg mindig csak ugyanazokat a válaszokat képes adni.

Platón gondolatai azért is foglalkoztatják a modern kutatást, mert azok segítségével nemcsak az írásnak a kultúra fejlôdésében betöltött szerepét tisztázhatják, hanem hozzájárulhatnak egy legalább ilyen fontos kérdés megválaszolásához, mégpedig ahhoz, vajon teljesen rábízta-e Platón gondolatait írásaira, vagy voltak-e közöttük olyanok, amelyeket csak élôszóban terjesztett.

Az írás a Kr. e.-i 5-4. századi Athén kultúrájában hatalmas szerepet játszott. Ezt bizonyítják az írásba foglalt törvények, néphatározatok, bírósági ítéletek, a költôi agónra benyújtott drámai elôadások, a sírfeliratok; ehhez járult az elemi iskolai rendszer megszilárdulása. Igaz, az 5. században még gyakori volt, hogy az irodalmi mûveket felolvasásokon mutatták be, de a 4. századtól kezdve a könyvkiadás és könyvkereskedelem fejlôdése ezt háttérbe szorította.

Ez a háttere annak, hogy nagy számban tûnnek fel a tankönyvek: hallunk írásokról melyek az emberi test arányairól, a városépítészetrôl, földmûvelésrôl, a tragikus kórusról (ennek Sophoklés a szerzôje!), zeneelméletrôl, pszichoterápiáról, álomfejtésrôl, hadmûvészetrôl szólnak és különösen gazdag az orvosi irodalom. A tankönyvek megjelenésének két fontos következménye van:

1. Mindezidáig komoly szakismeretre csak a mester-tanítvány kapcsolatban lehetett szert tenni; mostantól mindenki önállóan is tanulhat és így bizonyos mértékig függetlenné teheti magát a tradíciótól.

2. A tan- és szakkönyvek a hagyományozott ismeretet tárgyiassá teszik és így az mindenki számára hozzáférhetôvé válik, nincs szükség személyes kapcsolatra.

E két következmény a tapasztalatra épülô tudomány helyett az elméleti ismereteknek kedvez -- ezt elsôsorban az orvostudományban tapasztalhatjuk.

Az írás használata továbbá az emlékezetet is megfosztja személyes jellegétôl, s helyébe a kollektív és tárgyias emlékezetet állítja; a szophisztika megjelenése pedig azt mutatja, hogy alapja lesz a rendszeres, meghatározott alapelvekre épülô elméleteknek is.

Ennyit az írás kétségbevonhatatlan elônyeirôl. -- Voltak azonban kritikusai is az írás használatának. A komédiában minduntalan gúnyolódnak a könyvekbôl megszerezhetô tudáson: dicséretet kapnak pl. olyan analfabéták, akik kívülrôl fújják a törvényeket.

De még Isokratés is, aki beszédeinek kidolgozására nagy súlyt helyezett, felpanaszolja az írásban rögzített szöveg hiányosságait: bár az alkalmas a tényállás valósághû bemutatására, meggyôzô erô csak az élôszóban van. Senki se láthatja elôre, vajon az elôre megírt szöveg beleillik-e majd a tényleges helyzetbe, amelyben elôadják. Hasonló érveket olvashatunk Alkidamasnál is, aki mint a rögtönzés nagymestere szemben állt Isokratésszel: szerinte az elôre rögzített textusból mindig éppen az hiányzik, amit az adott helyzet megkíván: a lerögzített szöveg olyan mint a festmény, mozdíthatatlan. Emellett a szellemet is renyhévé teszi. Ez lehet a háttere az íratlan hagyománynak, aminek nagyobb tekintélyt tulajdonítottak, mint az írásban rögzített jognak.

Platónnak a bevezetôben említett kifogásai ezzel a kritikával vannak összhangban, amikor csatlakozik az írás túlértékelése elleni hagyományhoz. Ami ebben meglepô új gondolatnak látszik, az annak a hangoztatása, hogy szóbelileg komoly dolgokkal kell foglalkozni (spoudaia), ezzel szemben az írott szövegek tanulmányozása csak játék (paidia). Ez utóbbit Platón az Adónis-kertek díszcserjéihez hasonlítja, míg a tanár-tanítvány szóbeli munkáját a szántóföld megmûveléséhez, aminek termést kell hoznia, két összedörzsölt fához, amelybôl szikrák pattannak ki.

A komoly munkát megérdemlô és ezért az írásbeli rögzítésre kevésbé alkalmas probléma a lét és isten megismerése. Ez a folyamat timióteron, azaz értékesebb, mint a rögzített szövegek készítése és a ta peri physeós akra kai próta -- a legvégsô és legmagasabb dolgok kérdése; ezzel szemben vannak emberi dolgok, amelyek ezt a fáradságot nem érik meg.

Platón dialektikájának módszerét pontosan leírta, s ezeket a szövegeket nemrég német tudósok kiadták. Ezekbôl a szövegekbôl ismerhetjük meg, hogyan tud akár a szerzô, akár valaki más a leírt szöveg segítségére lenni, ha az olvasó -- egy megváltozott, új helyzetben -- kifogásokat hoz fel vagy ellenvetéseket tesz.

Ilyen az az eset, amikor Sókratés Prótagoras egy tantételét támogatja meg. Olyan kérdéssel kezdi, amire beszélgetôtársa csak nemmel felelhet: "Lehet-e valamit egyszerre tudni és nem tudni?" További kérdésekkel Sókratés azonban kicsalogatja az igen választ arra, hogy "lehet-e valamit egyszerre látni is meg nem is?" Igen a válasz, ha az ember az egyik szemét becsukja. Ezt az igent aztán Sókratés érvényesíti az elsô kérdésre is.

Az eljárást hypothetikus módszernek nevezik, mert a szillogizmust kiadó bevezetô mondatok (a premisszák) neve hypotheseis (feltételek). Ilyenrôl van szó a Menón címû dialógus egy helyén is. A kérdés az erény taníthatósága. A premisszák a kérdésre, hogy "tanítható-e az erény?" így hangzanak: "az erény = tudás" = "a tudás tanítható" (A egyenlô B, B egyenlô C, tehát A egyenlô C). Ám az elsô premissza nem feltétlenül igaz, ehhez tehát újabb két premisszát kell csatolnunk, mely itt így szól: "az erény jó" és "ami jó = az tudás". Igen ám, de itt meg a 2. premissza kíván újabb igazoló szillogizmust, nevezetesen azt, hogy "az erény tudás". Ezt a Menónban már nem találjuk meg, Platón félreérthetetlenül az olvasója tudomására hozza, hogy a kutatást folytatni kell, mert az nem ad véglegesen rögzíthetô eredményt.

A Platón által részletesen bemutatott eljárás nem az egyetlen, ami az igazság kutatása során alkalmazásra kerülhet. A dihairesis (részekre bontás, tagolás) képes az egyes dolgok zûrzavaros sokaságában értelmes rendet teremteni.

Mindezeknek az alkalmazása -- spoudaion, komoly dolog -- ám, mint láttuk, a kérdés megoldásához vezetô úton a folyamatos, soha be nem végzôdô és ezért írásos rögzítést sem tûrô folyamatot, közelítést jelent.

A Platón által megrajzolt Sókratés nem az összefüggô fejtegetéseket kedvelte, hanem elônybe részesítette a rövid kérdésekbôl és válaszokból összetett dialógust. Ennek az a háttere, hogy egy meghatározott bizonyítást célul kitûzô értekezés azt a benyomást kelti, mintha az elért eredmény végérvényes lenne. De ez éppen a fentiek szellemében lehetetlen. Az ember belsejében lezajló gondolkodási folyamat, amelybôl a megformált beszéd folyama létrejön a dialógushoz hasonlít, tehát lezártan van szerkesztve. A legmagasabb megismerésére irányuló folyamat tehát pontosan megfelel az ember megismerési képességének. Ezzel szemben egy leírt szöveg szerzôje akárhányszor vágja szét és ragasztja össze textusát, sohasem jut túl azon, ami abban ismeretként rögzítve van: csak ismert dologgal operálhat, s ez csak játék, paidia.

A dialektikusan strukturált és a legmagasabbra irányuló megismerési folyamat etikai jelentôségét az exemplum Socratis mutatja: a filozófia életforma; mester és tanítványa közt, az arra alkalmas partnerek vitájában szüntelenül folyik az igazság kutatása, mint valami szántóföld megmûvelése: értéke nem abban van, hogy az igazságot tartalmazzák, hanem abban, hogy termékenységüket az igazság folyamatos keresésében megõrzik. A dialektikus folyamat ezáltal az ember életének meghatározójává válik és elvezeti ôt a tökéletességre, az eudaimoniára. Természetesen aki erre az útra lép, az szakadatlan munkára vállalkozik és nem szabad eredményeit sem írásban, de még szóban sem rögzítenie.

Kétségtelenül Platón tanítványaival vitatkozva sok kérdésben lényegesen meszszebb jutott, mint amit a fennmaradt dialógusok tartalmaznak. Ha rekonstruálhatnánk a beszélgetéseket, összeállíthatnánk Platón soha meg nem írt princípiumtanát. Persze ez nem az ô szellemében történne.

Befejezésül a kérdés utótörténetéhez annyit: Platón nyomdokain járó két filozófus: az alexandriai zsidó, Philón és a 4. században élô nyssai Grégorios egyaránt írt egy Mózes-biográfiát. Mindketten az emberi élet végcélját az ismeret utáni törekvésben jelölték meg. Philón azonban az egész életen át tartó fáradozás vég- és nyugvópontjának jelölte meg azt, hogy valaki a transzcendens isten megismerhetetlenségének a belátására jusson; Grégorios ezzel szemben feladatának az istenismeretre való szüntelen törekvést tekintette. Kettôjük közül ô volt Platón hívebb követôje. Ezt Gotthold Ephraim Lessing, a német felvilágosodás legjelentôsebb képviselôje így fogalmazta meg: ha Isten a jobb kezében tartaná az igazságot, baljában pedig az igazság utáni törekvést azzal, hogy a tévedés lehetôsége sincs kizárva, akkor ô a balkéz ajándékát választaná és azt mondaná:

Add, Atyám, hiszen a tiszta igazság

csak neked magadnak van fenntartva.

A fentebbi összefoglalás is képes érzékeltetni Dihle professzor mély filozófiai kérdéseket is boncoló elôadásának lényegét. Érthetô tehát, hogy szavait élénk érdeklôdés kísérte. Elhangzása után mégis csupán rövid vita következhetett, mert Dihle professzornak még aznap Szegedre kellett utaznia, ahol az ottani egyetem vendégeként még egy napot töltött.

Havas László


Tudományos ülésszak az 1945. évi földosztás
50. évfordulója alkalmából

Debrecen, 1995. március 20.

Az 1944-45-ös magyarországi fordulathoz és változásokhoz kötõdõ félévszázados évforduló alkalmából Debrecen több tudományos tanácskozásnak is otthont adott. Ezek sorába tartozik az Ideiglenes Nemzetgyûlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány, valamint az új magyar hadsereg megalakulása alkalmából rendezett konferenciák.

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottsága 1995. március 20-án szintén Debrecenben rendezte meg tudományos ülésszakát a földreform 50. évfordulója alkalmából. Debrecen 1944-45 fordulóján -- hasonlóan 1848-49-hez -- megint az ország fõvárosa volt. Olyan nagyjelentõségû döntések születtek itt, amelyek hosszú távra meghatározták az ország gazdasági, társadalmi viszonyait. Hatásában kétségtelenül a legjelentõsebb a földreform és annak végrehajtása. Ezt igazolja az is, hogy a konferencia fõvédnöki szerepét Göncz Árpád vállalta, aki azonban váratlan megbetegedése miatt személyesen nem tudott jelen lenni a tanácskozáson. További védnökök voltak: Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lakos László földmûvelésügyi miniszter és Szilaj Pál, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyûlés elnöke, aki megnyitójában méltatván a félévszázaddal korábban történt -- a rendezõ megyére is máig ható -- események jelentõségét, a konferencia feladatát abban látja, hogy tudományos eszközökkel feltárja a földosztás politikai, társadalmi, gazdasági és szociális elõzményeit és következményeit. Választ kell adni arra a kérdésre is, hogy a kutatás új eredményeinek figyelembevételével szükséges-e a földosztásról alkotott képünk átértékelése valamint l995-bõl nézve hogyan látjuk az 50 évvel ezelõtt történteket.

Andorka Rudolf, a délelõtti ülés levezetõ elnöke bevezetõjében indokoltnak tartotta, hogy Debrecen ad otthont ennek a rendezvénynek, hiszen az l944-45-ös változások, döntések színhelyéül szolgált. Utalt arra, hogy a földosztás alapvetõen meghatározta az l945 utáni Magyarország -- szûkebben nézve pedig a falu -- társadalmi struktúráját, gazdálkodási rendjét, életfeltételeit. Viták abban a nem elhanyagolható kérdésben vannak, hogy mennyire vállalható mai szempontból mindez.

Pölöskei Ferenc a földreform elõfutárairól szólva kifejtette, hogy a végrehajtására való törekvés hosszú ideje a magyar politikai élet egyik alapkérdése volt. A korábbi idõszak történetírása az elõzményeket említve mindig csak az agrárszocialista mozgalmakra és a baloldali pártok agrárprogramjaira utalnak, pedig az elõtörténetnél feltétlenül említést érdemel az l9l8-as polgári demokratikus forradalom földprogramja, a birtokos parasztság törekvései és a szárszói konferencián megfogalmazott helyzetelemzések és kiútkeresések, bár ez utóbbi esetben Kerék Mihály távolléte miatt nagy hiányosság keletkezett a vitában, amelyet sem Erdei Ferenc, sem Veress Péter jelenléte sem tudott pótolni.

Gunst Péter a magyar agrártársadalom két világháború közötti fejlõdésének régiószempontú elemzésénél megemlítette, hogy a múlt századtól kezdve nálunk is megfigyelhetõ a vidék túlnépesedése, mely táplálkozik az egyenlõ öröklés elvébõl, a l8. és a l9. század dinamikus népességnövekedésébõl, valamint a településszerkezet azon jellegébõl, hogy a városok száma elég alacsony, így a népességgyarapodás a falvakban csapódott le. Az agrárkérdés további elõzményéhez tartozik még, hogy ezt a munkaerõ-felesleget az 1850-es, 60-as évek nagy infrastrukturális beruházásai alkalmazni tudták. Az 1880-as évekre azonban az ilyen jellegû munkálatok csökkenésével a vidéki túlnépesedés és földéhség alapvetõ problémává vált, amit tovább fokozott az értékesítési gondok megjelenése a nyugat-európai védõvámok miatt, amire nem tudott minden termelõ megfelelõ megoldást találni. A vidéki népességfelesleg problémáján csak részben segített a kivándorlás valamint a városokba történõ költözés. Az alapprobléma viszont az elsõ világháború utáni idõszakra is átöröklõdött.

Korom Mihály a földreform megszületésének politikai hátterérõl és Nagy Imre személyes szerepérõl tartott elõadást. Kiemelendõnek tartotta, hogy Nagy Imre jelentõségét ebben a kérdésben politikai indíttatásból mind az ötvenes években, mind 56 után elhallgatni és mellõzni, sõt meghamisítani igyekeztek, azt a vádat felhozva, hogy minisztersége idején akadályozta a következetes végrehajtást. A moszkvai emigrációban õ kapott megbízást a kommunista párt földprogramjának kidolgozására, amelyet A radikális földreform irányelveinek tervezete címmel vitára el is készítette. Ez lett a végrehajtott földosztás elveinek alapvetése is. A hazai kommunisták ennél is radikálisabb megoldásban gondolkodtak, abból a politikai törekvésbõl kiindulva, hogy a jogosultak körének bõvítésével nagyobb politikai és társadalmi bázisra számíthat a párt. A földprogram külföldi példái között megemlítette, hogy a lengyel volt a legnagyobb és konkrétan is kimutatható hatással.

Tóth István a földreform-rendelet megszületésének állomásait vázolta fel. Megemlítve azt, hogy a különbözõ pártok és politikai irányzatok korábbi tervezetei mellett jelentõs motivációs tényezõ volt a háború végi közhangulat, mely mintegy követelte is ennek végrehajtását. Õ is azt az elemet hangsúlyozta, hogy a kommunisták részérõl nem elhanyagolható tényezõ volt a földreform következetes és határozott képviseleténél a társadalmi báziskeresés. A közhangulatot jól mutatja az is, hogy ebben a politikai szituációban nyíltan egyetlen politikus vagy irányzat sem mert fellépni a rendelettel szemben és ez kedvezõen segítette a végrehajtást.

A délutáni ülésen -- Orosz István -- elnöklete alatt a földreform néhány társadalmi, politikai, nemzetiségi aspektusait és következményeit vázolták fel az elõadók.

Szabó Ferenc az alföldi tanyás mezõvárosok eseténél megemlítette, hogy a végrehajtást nagyban nehezítette az a körülmény, hogy a helyi túlnépesedés miatt nem állt rendelkezésre a szükséges földmennyiség, amely nem pusztán helyi probléma. Csak részbeni megoldást jelentett volna erre az áttelepülés, amelyre azonban igen csekély volt a hajlandóság. A jogosultsághoz képest kevesebb földdel való ellátás az egyik legnagyobb konfliktusforrást jelentette a térségben.

Fehér István a téma eddig mellõzött aspektusát, azaz a nemzetiségpolitikai beágyazottságát elemezte. A földreform és a nemzetiségpolitikai koncepciók összefüggésének bizonyítékául megemlítette a kitelepítéseket, valamint azt a körülményt, hogy a kollektív felelôsségre vonásnál az erre kiterjedõk körét azért is szélesíteni igyekeztek, hogy ezáltal bõvíthessék a földosztásnál az igénybe vehetõ földek nagyságát. Ez érvényes az egész régióra. Ez volt az egyik motivációja az idõszakunkra jellemzõ és általánossá váló németellenességnek, mely nem vette figyelembe a valóságos háborús felelõsséget és azt, hogy nagybirtokosról van szó vagy szegényparasztról. Ez érvényes a csehszlovákiai magyarságra is. Sajátos vonása a földosztásnak az is, hogy a cigányság nem lépett fel földigénnyel, amelyet a sajátságos társadalmi, gazdálkodási, mentalitási vonásai mellett az a tényezõ is megmagyaráz, hogy felkészületlenül érte a cigányságot a földreform-rendelet, ebbõl való kimaradása hoszszú távú együttélési problémákat idézett elõ.

Romány Pál a földreform jelentõségének hosszabb idõtartamú kihatásait vizsgálta. Elöljáróban szükségesnek vélte azt megemlíteni, hogy lényegesen nagyobb jelentõségû ez a kérdés, mint ahogy ez ma a köztudatban él, aminek magyarázatául politikai érdekeket is felfedezni vél. Annak ellenére, hogy szerinte ez a parasztság számára -- a törpeparcellák tömege miatt -- csak részmegoldást jelentett mégsem szabad alábecsülni gazdasági, társadalmi valamint a tulajdonviszonyok szempontjából egyértelmûen fordulatként értékelhetõ jellegét. Õ is egyetértett a konferencián általánosan elfogadott azon nézettel, hogy a politikai motivációk voltak a döntõek a földreform-rendelet meghozatalánál és végrehajtásánál.

Orbán Sándor a régió országaiban lezajlott földreformok mérlegét készítette el. 1944-46 közötti idõszak a földreformok lezajlásának az idõszaka. A politikai színezetét kiemelve megemlítve kiemelte azt a negatív jelenségét, hogy sok esetben a politikai célzatú jutalmazás illetve büntetés volt az egyik kísérõeleme. Önmagában az agrárproblémát -- mint komplex kérdést -- sehol sem oldották meg teljesen ezzel a tulajdonosváltással.

Szakács Sándor nemzetközi kitekintésként a japán és a kínai agrárátalakulás második világháború utáni korszakát elemezte. Hasonló vonás a mi régiónkkal az, hogy itt is radikális tulajdonváltozás ment végbe, amelyet a politikai viszonyok -- háborús vereség, politikai fordulatok -- motiváltak.

Orosz István elnöki zárszavában a konferencia jelentõségét abban látja, hogy sikerült tudományos igényességgel feltárni a földreform motivációit, nemzetközi beágyazottságát. Valós tudományos értékelés született, amibõl remélni lehet, hogy a közvélemény számára is hiteles, politikai céloktól mentes kép alakul ki errõl a nagyjelentõségû eseményrõl.

Pallai László


Események
(1995. június - 1995. szeptember)

1995. június 9-10. DAB Székház

1995. június 22. DAB Székház

1995. június 23. DAB Székház

1995. július 16. - augusztus 12. KLTE

1995. augusztus 5. DAB Székház

1995. augusztus 14-27. KLTE

1995. augusztus 25-27. ATOMKI

1995. szeptember 6-7. DAB Székház


E szám szerzôi

Berényi Dénes fizikus, akadémikus, Magyar Tudományos Akadémia
Atommagkutató Intézete (Debrecen)

D. Kovács Zoltán történész, tud. ösztöndíjas, MTA-CEU (Budapest)

Drótos László geológus mérnök, informatikus fômunkatárs, Miskolci
Egyetem Könyvtára ( Miskolc)

Gorilovics Tivadar irodalomtörténész, egyetemi tanár, KLTE Francia
Nyelv és Irodalom Tanszék (Debrecen)

Havas László klasszika-filológus, egyetemi tanár, KLTE
Klasszika-Filológiai Tanszék (Debrecen)

Kulcsár András belgyógyász, egyetemi tanár, DOTE
II. sz. Belgyógyászati Klinika (Debrecen)

Lakatos Dénes agrárközgazdász, egyetemi tanár, DATE
Agrárgazdaságtani Tanszék (Debrecen)

Madarász Imre irodalomtörténész, egyetemi docens, KLTE
Olasz Nyelv és Irodalom Tanszék (Debrecen)

Maróth Miklós filozófus, egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus
Egyetem (Piliscsaba)

Nagy Zoltán irodalomtörténész, egyetemi tanár, KLTE
Angol-Amerikai Tanszék (Debrecen)

Niederhauser Emil történész, akadémikus, MTA Történettudományi
Intézet (Budapest)

Pallai László történész, egy. tanársegéd, KLTE Új- és Legújabbkori
Egyetemes Történeti Tanszék(Debrecen)

Szabó Gábor orvosbiológus, akadémikus, DOTE Biofizikai Intézet
(Debrecen)

Szénássy Barna mat.-fiz. sz. tanár, a matematika tud. doktora,
ny. egyetemi tanár (Debrecen)

Szép Beáta egyet. hallgató, KLTE (Debrecen)

Sz. Kürti Katalin muzeológus, Déri Múzeum (Debrecen)

Tar Károly meteorológus, egyetemi docens, KLTE Meteorológiai
Tanszék (Debrecen)

Trón Lajos fizikus, c. egyetemi tanár, DOTE
PET Centrum (Debrecen)

Varga Gyula fôiskolai oktató, Hajdúböszörményi Óvónôképzô
Fôiskola (Hajdúböszörmény)

Végh László fizikus, fiz. tud. kandidátusa, tud. fômunkatárs
MTA Atommagkutató Intézete (Debrecen)


Az eredeti HTML-változata; (08:39, Október 16, 1995)