Pertti Torstila

Finnország útja az Európai Unióba*

A francia filozófus, Jean Jacques Rousseau meghatározása szerint csak az az ember és csak az a nép lehet igazán szabad, amely csupán olyasmire vágyik, amirôl tudja, hogy elérheti. A II. világháború után Finnország útja az Európai Unióba bizonyítja Rousseau elméletének érvényességét. Egy civilizált társadalom jövôjének biztosítása érdekében figyelembe veszi a külsô tényezôket, hisz a saját tartalékaiban, s nem akar vagy keres olyasmit, amit nem képes kivívni vagy fenntartani önnön erejébôl.

Az 1994. október 16-i népszavazáson a finn nép egyértelmû többséggel az Európai Unióhoz való csatlakozás mellett döntött. A teljes jogú tagság 1995 elején lép életbe. Az Európai Unió az egész földrész szempontjából meghatározó tényezô. Ennek a hamarosan 16 európai államot tömörítô szövetségnek kulcsszerepe van a biztonságos és jóléti Európa felépítésében. A finnek jelen akarnak lenni és szerepet kívánnak vállalni ebben a munkában.

Finnország a saját viszonyaiból nekirugaszkodva következetes elôrehaladással érte el ezt a fontos célt. A hidegháború 40-50 éve alatt Európát ellentétek osztották meg, közben Finnország felépítette társadalmát és lépésrôl lépésre alakította ki helyét az egységesülô Európában.

A háborút követô nehéz esztendôk

Kevesen emlékeznek arra, hogy a II. világháborúban részt vett országok fôvárosai közül London és Moszkva mellett Helsinki volt az egyedüli, amelyet a háború egyetlen szakaszában sem szálltak meg idegen csapatok. A Vörös Hadsereg nem tudta megsemmisíteni a finn védelmi vonalakat, s nem volt képes elfoglalni az országot. 1944 ôszén Finnország a vesztesek csoportjában lépett ki a háborúból, ellenállástól és makacs függetlenségvágytól hajtva harcolt a szabadságáért. Finnország szabad országként kezdte meg jövôje építését.

Finnország hidegháborús helyzetét és az abból következô politikát nem mindig értették helyesen másutt, Európában. Csak most, hogy a kommunizmus összeomlott és Európa népei szabadon törekednek az együttmûködésre, s a közelmúltat elôítélet nélkül, szélesebb látókörben vizsgálják, kezd igazán érthetôvé válni Finnország szerepe a kettéosztott Európában.

A háború után finnország új alapokra helyezte kapcsolatait a Szovjetunióval. Olyan megoldást kellett találni, amely egyszerre biztosította Finnország függetlenségét és szuverenitását, valamint figyelembe vette a bizalmatlan sztálini Szovjetunió észak-európai stratégiai érdekeit.

A háborús évek megtanították a finneket a tények számbavételére. Finnország volt az egyetlen nyugati állam a Szovjetunió közvetlen közelében. Össze kellett egyeztetni a két egymástól teljesen eltérô ország, az egymással ellentétes politikai rendszer, a kis- és a nagyhatalom, a világ vezetô kommunista ereje és a kicsiny északi skandináv állam közötti fô ellentéteket. Mannerheim marsall, Paasikivi és Kekkonen elnök és az ôket követô finn államférfiak alakították ki a finn külpolitika semlegességét. A semlegesség a külpolitika módszere volt a nemzeti lét biztosítására és az európai együttmûködésben való részvételre. A nemzetközi politikában távol tartottuk magunkat olyan tettektôl, amelyeket a Szovjetunió ellene irányulónak ítélt. Ugyanakkor vigyáztunk arra, hogy a Szovjetuniónak ne legyen közvetlen befolyásoló hatalma a finn ügyekre. Finnország nem hajlott meg Nyugat felé, de Keletre sem.

Oroszország létezik és továbbra is Finnország szomszédja. Másmilyen ez a szomszéd, mint a tegnapi Szovjetunió volt, de minden kétséget kizáróan érdekei érvényesítésére törekszik. A múlthoz képest az a különbség, hogy már nem élünk a hidegháború idején, és hogy Oroszország jelenlegi vezetése mindent megtesz a népek közötti érintkezés normális alapelvei talaján az Európával való kapcsolatok fejlesztésére.

A fôként mezôgazdaságból élô Finnország a háború utáni években önmaga teremtette meg a modern ipari állammá válás feltételeit. Annak ellenére, hogy Finnország nem részesült az Európának felajánlott amerikai Marshall-segélybôl, erdôgazdaságát és fémiparát céltudatosan fejlesztve ezen területek világelsôinek élvonalába emelkedett.

Nemzetközi szervezetek tagjaként

Finnország számára a biztonság nem csupán katonai biztonságot jelent, habár függetlenségünket fegyverrel voltunk kénytelenek megvédeni. Jólétünknek mindig is döntô tényezôje volt, hogy a fô piacokkal megôriztük kereskedelmi kapcsolatainkat, és hogy itt egyenrangú helyzetben versenyezhettünk.

Finnország az 1940-es évek vége óta részt vett a kereskedelmi kapcsolatok felszabadításához kapcsolódó nemzetközi kezdeményezésekben. A politikailag és katonailag is súlyos háború utáni idôben Finnországnak meg kellett találnia saját kerülô útjait érdekei biztosítására. Találékony, megfontolt, józan döntésekkel ez sikerült is. 1948-ban tagjai lettünk a Nemzetközi Valutaalapnak, 1950-ben csatlakoztunk az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményhez, a GATT-hoz. Az öt északi ország közötti közeli együttmûködést az emberi érintkezés valamennyi területén támogattuk az 1950-es években. Az Északi Tanács a területi együttmûködés modelljének példájává vált az egész világon. Az Európai Szabadkereskedelmi Társulással, az EFTÁ-val Finnország 1961-ben kötött egyezményt. Az OECD tagjai sorába 1969-ben léptünk be. A következô állomás az Európai Gazdasági Közösséggel, vagyis a Közös Piaccal (EEC) kötött szabadkereskedelmi megállapodás volt 1973-ban. Az Európai Gazdasági Térségrôl (ETA) az Európai Unióval 1993-ban fejeztük be a tárgyalásokat, most pedig az Európai Unióval való teljes jogú tagságunkon a sor 1995-ben.

Finnország lépésrôl lépésre, következetesen részt vett a Nyugat egyesülésének folyamatában. Az út hosszú volt és kanyargós. Az 1949-94 között eltelt 45 évre visszatekintve az elôrehaladás lassúnak tûnhet. Magyarország 1989 és 1994 között, öt év alatt, több nagy ugrást hajtott végre. 1990-ben tagja lett az Európa Tanácsnak, 1992-93 között szabadkereskedelmi és csatlakozási egyezményt kötött az EFTÁ-val és az Európai Közösséggel. Mégis emlékezzünk arra, hogy Finnország a hidegháború aknamezején haladt elôre, ahol minden mozdulatot gondosan mérlegelni kellett. Az 1989-es események után az európai államok cselekvési szabadságát már nem korlátozta a hidegháború.

Unió egész Európa számára

Az Európai Unió tagságával járó politikai és kereskedelmi elônyök számunkra egyértelmûek. Ezek Finnországból nézve vitathatatlanok akár Nyugatról, akár Keletrôl legyen szó. Minden bennünket érintô nemzetközi tevékenységben részt kívánunk venni. A politikai részvétel eszközével ôrködünk jogaink felett és védjük meg érdekeinket. Tudjuk, hogy ugyanezek Magyarország céljai is.

Finnország biztonsága és jóléte számára központi kérdés az új Közép-Európa és az attól keletre elterülô térség fejlôdése. Rendkívül fontos az Európai Unió támogatása e terület gazdaságának talpra állításához. Döntô jelentôségû, hogy a kereskedelem, a technológiacsere, az út- és adathálózat segítségével összekapcsoljuk Európa különbözô részeit.

Az Európai Unió külügyminiszterei 1994 októberében Luxemburgban történelminek mondott döntést hoztak az együttmûködés elmélyítésérôl a 6 közép-kelet-európai országgal. Magyarország egyike ezeknek az államoknak. Az említett 6 országot a jövôben bevonják az Európai Unió miniszteri értekezleteinek munkájába. Korábban soha, egyetlen tagjelölt sem vehetett részt az Európai Unió értekezletein a csatlakozási tárgyalások elôtt. Ez a határozat példa arra, hogy az Európai Unió céltudatosan készül a keletre való terjeszkedésre. A közép-európai országok bekapcsolódása az Európai Unióba tovább növeli földrészünk stabilitását és biztonságát.

Nekünk, finneknek, az Európai Unió állampolgáraiként fontos, hogy az Unió, amely biztosította a békét a két világháborúban egymással ellenséges nyugati államok között, a békeövezetet ki akarja terjeszteni keletre is. Finnország aktívan részt akar venni ebben a munkában. Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet, a Helsinki folyamatban Nyugat és Kelet között "hidakat'' építô szerep jól jellemzi Finnország külpolitikájának irányvonalát. Az integráció egész Európára való kiterjesztése Finnország Európa-politikájának hosszú távú folytatása, mely mindig is hangsúlyozta a földrész kettéosztottságának felszámolását.

A népek Európája

A Finn Köztársaság nagyköveteként függetlenségi ünnepünk kapcsán Magyarországon már háromszor volt lehetôségem megvilágítani országunk történelmét és politikai döntéseit. Minden alkalommal nyomatékkal szóltam arról, hogy menynyire fontos az egyesülô Európában az integrációban részt vevô államok és népek sajátosságainak megbecsülése. Az integráció nem vezet el bennünket egy jobb Európába, ha nem vesszük figyelembe teljes mértékben az európai népek sokszínûségét, az államok és népek jellegzetességeit, hagyományait és nemzeti érzéseit. Mindezt a magyarok történelmük több szakaszában is kénytelenek voltak feldolgozni. Mi, finnek nem azért csatlakozunk az Európai Unióhoz, hogy másokhoz hasonlóvá váljunk. Mi finnekként lépünk be az Unióba, hogy saját vonásainkkal gazdagíthassuk az európaiságot, és hogy ezáltal mi is jobban részesedhessünk az európaiságból.

A technológiai és gazdasági erôk diktálta integrációs henger halad tovább. Egyúttal meg kell állapítanunk, hogy az integrációt nem az Európai Unió hozta létre, hanem az integráció teremtette meg az Európai Uniót. Az egyesülés békéjét adó erô az államok között kialakult kapcsolatokon nyugszik. Ahogyan Gulliver kötelékei, úgy tartoznak egymáshoz az országok az idôk folyamán a megnövekvô együttmûködés szálaival. Földrészünk annál jobb, biztonságosabb lesz, minél több országot kapcsolunk be az Európai Unió gulliveri békéjének hálójába.


* Az elôadás elhangzott a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Debrecen, 1994. november 25-én


Az eredeti HTML-változata; (08:23, Október 16, 1995)