Hatvani István európaisága

Európaiságon a magyar és nemzetközi szóhasználat a haladás élvonalában, Nyugat-Európában létrejött "civilizációs minõséget" érti.¹ A XVIII. századi Európa mûvelõdéstörténetében legfontosabb mozzanata a felvilágosodás kiteljesedésének folyamata volt. Hatvani István európaiságának kérdésében tehát az a leglényegesebb, hogyan viszonyult kora uralkodó eszmeáramlatához, a felvilágosodáshoz. Bevezetésként röviden utalok arra a protestáns hagyományra, amely lehetõvé tette Hatvani István találkozását az európai kultúrával, és jelzésszerûen vázolom annak a közösségnek a jellegét, amelytõl küldetését és elhivatását kapta.

A feudális és katolikus Európa a polgárosodás és a reformáció következtében elveszítette egységét -- a magyar kultúra is törvényszerûen szakadt két pólusra. A protestáns fél a polgári fejlõdésben élenjáró Németalföldhöz, Svájchoz, Angliához kötõdött. És míg Magyarország egyetlen egyetemén, Nagyszombatban protestáns hallgató még 1768-ban sem szerezhetett orvosdoktori címet² addig a magyar reformátusokat 24 nyugati egyetemen várták kedvezmények.³ 1700 és 1790 között több mint 3000 protestáns peregrinusról tudunk.⁴

Mi jellemezte Debrecent, a reformkorig legnépesebb magyarországi települést Európa peremén? A Rákóczi szabadságharc bukása után, a "békés növekedés" idõszakában e városban az országos folyamatokkal ellentétes változások is történtek. Az egységes birodalom valós érdekeit szolgáló 1754-es vámrendelet elsorvasztotta Debrecen távolsági kereskedelmét.⁵ Vonzáskörzete csökkent, kapcsolatrendszere leépülõben volt. Társadalmát parasztpolgárok, gazdálkodó iparosok, kereskedõ nemesség és az ötvözetükbõl keletkezett nemesi-egyházi-világi értelmiség alkotta, melynek számolnia kellett a Habsburg hatalom bizalmatlanságával, sõt ellenséges indulataival. A bécsi udvar korszerû kulturális és várospolitikája ugyanis elválaszthatatlanul fonódott össze az államvallás terjesztésével. Egyfelõl tehát a felvidéki városoknál elmaradottabb urbanizáció, az utcákon bûzlõ fedetlen csatornák, másfelõl még mindig számottevõ gazdaság, és a Kollégiummal, nyomdával a háttérben hazai viszonylatban jelentõs számú és képzettségû értelmiség. Errõl egyetlen adat: míg a XVIII. század egészében Magyarországon összesen 200 külföldön végzett orvos tevékenykedett és 48 gyógyszertár volt, addig Debrecenben 1769-ben egyidejûleg 4 Bázelben és Utrechtben tanult orvos és 2 gyógyszertár mûködött.⁶ A lehúzó magyarországi környezet ellenére tehát itt lehetõség volt, ha nem is kiemelkedõ, de nemzetközi mércével mérhetõ tudományos teljesítményre. Annál inkább, mert a protestáns nyugattal való intenzív kapcsolat szinte a század végéig megakadályozta a szellemi szféra provincializálódását.

A Hatvani irodalomban három jellegzetes törekvés különíthetõ el. Az idõrendben is a legrégibb írások Hatvani ördöngös-mágikus hatalmával és a nevéhez tapadt legendával kapcsolatosak.⁷ A Jókai tollára méltó történetekrõl számos szellemes vagy erõltetett hipotézis született.⁸ Tény, hogy ezek a legendák nem a nép ajkán keletkezetek, legrégibb változatuk 1796-ból való. Hatvani valóságos személyével és életmûvével aligha hozhatók kapcsolatba. A babonás történetek elõljáró beszéde ráadásul világosan elárulja a szerzõ törekvését -maró gúnnyal nevetségessé tenni a babonát: "Az embert az oktalan állattól nem egyéb különbözteti meg, hanem a babona... arra, hogy valaki ember légyen, nem elmúlhatatlanul szükséges az ész."⁹

A Hatvani irodalomban rejlõ következõ tendencia már egészen közel visz a lényeghez, Hatvani és a felvilágosodás kapcsolatának problematikájához. Hatvani ugyanis mélységesen vallásos volt. A kutatók egyik csoportja azonban alkalmazkodva ahhoz az elfogadott nézethez, hogy a filozófia XVIII. századi fejlõdéstörténetében a materializmus áll a csúcson, ugyanakkor meggyõzõdve Hatvani nyilvánvaló tudósi értékeirõl, megkísérli megszüntetni a vélt ellentmondást. Kiadott latin nyelvû leveleinek magyar kísérõszövegében például az olvasható, hogy Hatvani kiábrándult a papi hivatásból és a régihez ragaszkodó lelkészekbõl, holott a tanácstalan professzor éppen egyik tárgyalt levelében fontolgatta, hogy végleg szószékre áll, lelkész kollégáival pedig amiatt volt ellentéte, mert némelyikük szektásságnak tartotta az õ hitéletének intenzitását és az általa javasolt házi istentiszteleteket.¹⁰ Egy 1986 májusában közölt tanulmány azzal igazolja Hatvani haladó filozófiai felfogását, hogy a debreceni diák peregrinációja során felkeresett egy Antoli János nevû materialistát.¹¹ Azonban a magyarországi latinságban a materialista fûszerkereskedõt jelent. ... Ezen az anakronisztikus "értékmentõ" vonalon halad a Debrecen monográfia is, mely szerint Hatvani: "Debreceni elõdeivel szemben kilépett a vallásfilozófia körébõl korszakunkban a világi nevelés gondolatának legnagyobb tanáralakja."¹²

A Hatvani-értékelés harmadik változatának reprezentatív képviselõje Kosáry Domokos, aki kvalitásait és világnézetét illetõen éppen olyannak mutatja Hatvanit, amilyen volt.¹³ Az õ hatalmas mûgonddal kidolgozott modelljében azonban a felvilágosodás három irányzatát a felvilágosodott abszolutizmus, a felvilágosult rendiség, illetve a nemesi értelmiségi reformerek képviselik. Felfogása szerint a "valódi" felvilágosodás és az azt elõkészítõ szakasz között az egyetlen döntõ különbség, hogy a felvilágosultak kilépnek a vallás "burkából". Ebben a rendszerben tehát a tudás fájának magasabb ágai közé csak azok kapaszkodhatnak föl, akik elszakították vallási kötõdésüket. így Hatvani - aki az általa rajongott Newtonhoz hasonlóan vallásos alkat - Kosáry Domokos modelljében pontosan kijelölt helyet kap: a tudás fájának tövében. Mindnyájunk szerencséjére azonban a tudás gyümölcseire is vonatkozik a gravitáció...

A továbbiakban áttekintem Hatvani tanulmányait, tanári mûködését, életfelfogását, és teológiai nézetein belül elsõsorban azt, hogyan egyeztette hitét és tudását. Az õ hazai földön szerzett tekintélyes mûveltségébõl két réteget látok meghatározónak. Az egyik, hogy Kármán András -- aki anyai ágon rokona volt¹⁴ és ezért különös gonddal egyengette útját -- a filozófia egyes ágazataira, logikára, történelemre, matematikára, a losonci gimnáziumban Wolff, Heineccius, és a wittenbergi Weidler mûvei alapján tanította.¹⁵ Maga Kármán Ráday Pál támogatásával járt Utrechtben és Leidenben. Egy párhuzamos életpálya arról tanúskodik, hogy a losonci gimnázium nagyon határozott irányt szabhatott növendékeinek. A szintén Kármán tanítvány gr. Teleki József Hatvanihoz hasonlóan Bázelbe került, a Bernoulliak növendéke lett, és ennek hatására több mûvében õ is a gyakorlatban alkalmazta a valószínûségszámítás elméletét.¹⁶ Hatvani másik, a felvilágosodás szempontjából jelentõs hazai mûveltségi rétegét a newtoni szemlélettel való elsõ találkozása alapozta meg a Debreceni Kollégiumban. Fizikatanára Piskárkosi Szilágyi Sámuel -- Maróthi elvbarátja -- már a Physicum Auditorium tervezésénél arra törekedett, hogy Newton optikai kísérleteit bemutathassa.¹⁷

Nyugat-európai útján Svájcban és Németalföldön tanult. Mindkét ország légköre, a korabeli Európa viszonylatában példátlanul toleráns.¹⁸ A szellemi életet mindkét helyen intézményesült tudomány, pezsgõ egyetemi élet, virágzó könyvkiadás és sajtó jellemzi. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy Svájc és Hollandia inkább tolerálta, mint helyeselte a felvilágosodás radikális valláskritikáját: minden téren megnyilvánult a kálvinizmus, az "ésszerû ortodoxia" hatása. Hatvani felkészültségét mutatja, hogy a Bázeli Collegium Erasmianum alumnusaként igen rövid idõ alatt nagy sikerrel doktorált teológiából, majd orvostudományból. A lelkészi pályára készülve váratlanul érte a debreceniek felkérése a kísérleti fizika katedrájára. Az új feladat megkövetelte, hogy a Bernoulliak keze alatt behatóan foglalkozzon matematikával, majd tudása tökéletesítésére utazzon az európai newtonianizmus központjába, Leidenbe. Amint Svájcban lehetõsége volt kórházi gyakorlatra, boncolásra, úgy Leidenben is próbára tehette elméleti ismereteit. Musschenbroek oldalán végezhetett csillagászati megfigyeléseket. Érett tudását tanulmányútja minden állomáshelyén elismerték: a leideni, marburgi és heidelbergi egyetem egyaránt alkalmazni kívánta. Õ azonban nem volt képes elhagyni a magyar protestantizmus süllyedõ hajóját. Nyugat-európai élményei, évtizedekig õrzött tudományos kapcsolatai életreszólóan meghatározták értékrendjét, igényszintjét. Innen eredeztethetõ nemesi származása ellenére is erõs értelmiségi öntudata, mentalitása. Hatvani tépelõdõ alkat. Mértéktartás, komolyság jellemzi. Indulatait csak akkor fedi föl, ha vallásában vagy értelmiségi helyzetében éri sérelem. Még nyomtatott munkájában is elõfordul, hogy kiadatlan kéziratai miatt nyers modorban vádolja a világi patrónusokat.¹⁹ A szakadatlan rendszeres munkát, folytonos anyagi gyarapodást erkölcsi és vallási kötelességének érezte. Bizonyság erre orvosi mûködésével megalapozott vagyongyûjtése. Amint egyik tanítványa írja: "Az életnek haszonra való fordításában álljon a valóságos isteni tisztelet."²⁰ Nem más ez, mint Max Weber tételének tömör megfogalmazása a protestáns etika és a polgárias szellem kapcsolatáról.

Hatvani professzori mûködésének néhány jellegzetessége is felvilágosult pedagógiai eszményekre utal. Ilyen a szemléltetõ módszer alkalmazása, és az élet gyakorlati kívánalmainak szolgálata. Visszatérésekor a Kollégiumban már megvalósulóban voltak a városi tanács harmincas években kezdeményezett reformjai. Közülük a leglényegesebb, hogy egy 1743-as döntés szerint a felsõfokú képzést két egymásra épülõ 3-3 éves klasszisra, filozófiai és teológiai tagozatra bontották.²¹ A lelkészek és a jogászok tehát csak alapos filozófiai tanulmányok után szakosodhattak. Szilágyi Sámuel után õ is kísérleti fizikát tanított. A tudománytörténet a "newtoni fordulatot" tekinti a felvilágosodás befogadása elõfeltételének -- olyannyira, hogy az angol felvilágosodás kezdete Newton fõmûvétõl, az új fizikai világkép születésétõl számítandó.

Az akadémiai tagozat új rendje szerinti 3 éves kurzusokban mai fogalmaink szerint tíznél több tudományt tanított, etikától az építészetig. E kor jelentékeny tudósai azonban kivétel nélkül polihisztorok, akiket a tudományok differenciálatlansága, és az életviszonyok elmaradottsága kényszerített sokoldalúságra, éppen úgy, ahogy a hétköznapi élet sokrétû háziiparra késztette a lakosságot. A tudományok terjedelme is lehetõvé tette a sokoldalúságot. Mindez Hatvani érdemeit nem kisebbíti. Mûveibõl kitûnik az egyházatyák iratainak aprólékos ismeretétõl a legfrissebb filozófiai írók munkáiig terjedõ lenyûgözõ olvasottsága, héber-görög nyelvismerettel megalapozott teológiai mûveltsége. Egyébként is õ volt a XVIII. századi hazai polihisztorok közül a legsokoldalúbb.

A kor számottevõ filozófusai kivétel nélkül foglalkoztak a nevelés kérdéseivel. A haladás gondolatának lázában hitték, hogy a világ megváltoztatható. Eszményképük a hasznos állampolgár volt. Az utilitás az egyik kulcsfogalma Hatvani debreceni székfoglalójának, "programbeszédének" is.²² Professzori mûködésének gyakorlatiasságát szellemét követõ tanítványok nemzedékei igazolják: papok, tanárok, orvosok, gazdászok, mérnökök. Köztük Tessedik Sámuel, Újfalusi Ferenc, Sárvári Pál, Ercsei Dániel, Szentgyörgyi József, Cseh-Szombaty József, Pálóczi Horváth Ádám, Csernák László.

Gyakorlatiasságát dicséri orvosi mûködése is. Õ volt a debreceni gyógyszertárak fõfelügyelõje és gondoskodott a beteg diákokról. "Thermae Varadienses" c. mûvével részt vett az ország természeti kincseinek feltárásában.²³ Változtatni próbált a katasztrofális egészségügyi viszonyokon. Ekkor -- fõként a csecsemõhalandóság miatt -- az ország több megyéjében 20 év alatt volt az átlagéletkor! "Introductio"-jában felszólította a megyéket és a városokat, gondoskodjanak a bábaasszonyok oktatásáról. Ennek Weszprémi István és Csapó József debreceni orvosok könyveiben gyorsan lett foganatja.²⁴

Témánk szempontjából a legfontosabb Hatvani filozófiai és vallási elveinek szembesítése. Még szûkszavú, néhány lapos peregrinációs útinaplójában is megtalálható a babonát, ereklyekultuszt illetõ bírálat.²⁵ Mint ahogy késõbb Kazinczy vélte, a felvilágosodás éppen "a BABONASÁGTÓL megtisztított RELIGIO, az eleve állatásoktól ment PHILOSOPHIA."²⁶ A kor más filozófusai hajlamosak voltak azonosítani a felvilágosodást a tolerancia érvényesülésével. A lelkiismereti és vallásszabadság tárgyában Hatvani már Bázelben megalkotta "De jure Summorum Imperantium" címû mûvét.²⁷ Hatvani szerint egyetemes emberi értékekkel ellenkezik a másként gondolkodókat erõszakkal a magunk véleményére kényszeríteni. Toleranciafelfogását az emberi megismerés sajátságaira építette, hosszasan fejtegetve az emberi intellektus, érzékelés, fogalomalkotás, következtetés, ítélõképesség és akarat jellegét. Konklúziója: értelmünkön kívül nincs eszközünk az igazság felismerésére és mivel a vallás az értelemben rejtõzik, ellenfelek csakis észérvekkel gyõzhetik meg egymást. Erõszak alkalmazására a fejedelmeknek sincs joguk, mivel az ember lelkiismeretét eleve képtelen mások uralmának alávetni. Joguk van viszont a fejedelmeknek ahhoz, hogy a meggondolatlan vallásfelforgatóknak csendet parancsoljanak. Ez, a kor felfogása szerint, a társadalom létét fenyegette. Milyen bánásmódot érdemelnek Hatvani szerint az ateisták? Ennek értékeléséhez elõrebocsájtom John Locke, Pierre Bayle és Voltaire véleményét. A módszeres kételkedés egyes filozófusok tudatában a vallási kétely mélyüléséhez vezetett: Isten léte John Locke szerint is szigorúan bizonyítandó igazság. Ennek ellenére Locke úgy véli, hogy Isten léte minden erkölcsi viselkedés alapja, ezért az ateizmus tûrhetetlen a társadalom szempontjából. Pierre Bayle, akinek fõmûvét Hatvani már Debrecenben olvashatta Szilágyi Sámuel könyvtárában, még hatalmas vihart kavart a gondolkodók körében azon állításával, hogy fennmaradhat egy ateistákból álló társadalom.²⁸ Még a szélsõségesen egyházellenes Voltaire is úgy látja, hogy az emberiséget két fenevad marcangolja: a tételes vallások és az ateizmus. Hatvani szerint, ha egy ateista közreadja a legfõbb lényrõl alkotott gondolatait, az nem más, mint az illetõ magánvéleménye, amely akár helyes, akár nem, önmagában elvileg ártalmatlan. Az ilyen írást, ha mértékletes, nem szükséges betiltani. Ellenben ha tévedései többrétûek, mind a helyes okoskodást, mind a Szentírás igazságait megkerülik, ráadásul érveivel követõket akar toborozni, az már veszélyes a társadalomra, ezért betiltandó.

"Oratio de philosphiae utilitate in theologia"²⁹ címû elõadása feltárja vallásosságának racionális színezetét. Fõ célja annak igazolása, hogy az értelem mûvelése a vallásnak hasznára van, az pedig, hogy a filozófia az eretnekség szülõje volna, megalapozatlan elõítélet. Didaktikus célzatú érvelése során idõnként szokatlanul erõs kifejezéseket használ. Szerinte, aki azt hirdeti, hogy az arithmetika, a botanika és az orvostudomány jobban megismerhetõ a Bibliából, mint Newton, Bernoulli, Linné és Boerhave mûveibõl, az elmeháborodott. A tudományt azonban olyan fegyvernek tartja, amely egyformán lehet ártalmára és hasznára az embernek, ezért meg kell tanulnunk bánni vele. (E gondolatnak soha nem volt még olyan tragikus aktualitása, mint éppen napjainkban.) A filozófia részeirõl külön-külön kimutatja, hogy melyik ágazat miben lehet egy lelkész segítségére. Modern természettudósok mellett hivatkozik Locke "de l'Education des Enfants" c. mûvére és idézi Leibniz gondolatát, amely majd az õ "Introductio"-jának is kedvelt tétele lesz: a Szentírás egyes helyei nem ellenkeznek a rációval, hanem fölötte állanak. Hit és tudás megváltozott viszonyáról is elénk tárja álláspontját. A régi idõk ortodox teológusát a "Ne examine sed crede" mondással jellemzi. Ne vizsgálj, hanem higgy! Az õ álláspontja: "Primum hic etiam rem cognoscimus, postea credimus", azaz õ elõször vizsgál, azután hisz, és csak azt fogadja el igaznak, amit gondosan megvizsgált. Ezzel megjelölte önmaga helyét a teológiai racionalizmus felé tartó átmenet útján. Az út végállomását a Kantnak tulajdonított jelmondat fejezi ki a "Sapere aude!" -- merj tudni!

Hatvani filozófiai fõmûve, az "Introductio ad Principia Philosophiae solidioris"³⁰ valamennyi munkája közül a megismertebb. A Debrecen monográfia úgy jellemzi, hogy az "Introductio a XVIII. században Magyarországon megjelent legjelentõsebb, leghaladóbb filozófiai mû". Kétségkívül kora legmodernebb tudományos ismereteit tartalmazza. Vekerdi László szerint "zseniális montázs, valóságos Baedeker-ként olvashatnánk a korabeli Nyugat-Európa szellemi áramlataihoz." Szerzõjének bámulatos ismeretgazdagságáról megjegyzi: "Semmit nem vesz át szolgaian. Mérlegel. Mûveltséget szembesít mûveltséggel."³¹ Hatvani eklektikus könyvében valóban nem fogad el kész rendszert, önálló ítéletet formál. Egyedül Newton módszerét emlegeti észrevehetõ elfogultsággal. Nem is leplezi viszont ingerültségét amiatt, hogy egyes sablonos gondolkodású diákjai mechanikusan alkalmazzák Wolff és Leibniz tételeit. Vitázik azokkal az idealistákkal is, akik fogalmainkat Istentõl származtatják. Hiszen akkor azoknak, akik Istent nem ismerik, nem is lehetnének gondolataik -- írja. Az Introductio bevezetésében kijelenti, hogy tanítványait az ateisták elleni érvekkel kívánja felvértezni. Kritizálja a vulgáris naturalistákat, akik csak a matematikailag bizonyítható jelenségekben hisznek, de nevetségessé teszi John Hutchinson konfúzus vallásos fizikáját is. Derham fiziko-teológiáját azonban mindig nagy tisztelettel emlegeti. Hatvani a filozófia igazságán kívül ismer vallási igazságot is: "Deus potest supra rationem nostram agere" -- írja, azaz mai fogalmainkra lefordítva tudomány és vallás önálló tudatformák. Hozzátehetjük, hogy az õ szemében az emberiség boldogulása szempontjából egymást feltételezõ, egyenértékû tudatformák.

Hatvani, ahogy filozófiájában elkerülte a német egyetemeken egyedurakodó Wolff istenítését, teológiai munkáiban sem követi a divatot: nem a nagykorúvá lett ember és a világ viszonya izgatja, hanem az üdvösség kérdése, és ezzel kapcsolatosan az úrvacsoratan. Teológiai mûveiben a legiskolázatlanabb emberekkel is meg tudja értetni az elvont fogalmakat. Mûveltségébõl következik, hogy neológ kortársaihoz hasonlóan õ is szakít a verbális inspiráció tanával, a Biblia betû szerinti értelmezésével. Az ortodoxok a Biblia betûivel ellenkezõ tudományos eredményeket veszélyes tévtanításoknak minõsítették. Õ egészen másként jár el: az igaz vallást a Ráció és a Szentírás kapcsolatából származtatja. Mindazt, ami a hitigazságokban józan eszével ellenkezett, azt egyszerûen ész fölöttinek nyilvánította, és a szószékrõl a bibliai üzenet örök magvát az emberiség növekvõ ismeretei szerint közvetítette.

Hatvaninak egyetlen munkája van, amely látszólag frontálisan ütközik a haladással -- a "Modesta disquisitio" -- amely a Ratio Educationis protestáns iskolákba való bevezetése ellen érvel.³² A felvilágosult nevelésügy legjelesebb alkotásának protestáns fogadtatása és a század hetvenes éveinek egyházpolitikai háttere rendkívül bonyolult. Kissé megfeledkeztünk arról a tényrõl, hogy a vallási ellentét a világosság századának második felében mai ésszel szinte felfoghatatlan gyûlölködést szült. A protestánsoknak nem a Ratio Educationis alkotóival kellett naponta szembenézniük, hanem azok gyûlöletével, akik hivatali elõmenetelüket éppen protestánsellenességüknek köszönhették. Ez volt a protestáns ellenállás háttere. Az olykor hajuknál fogva elõhúzott érvek ellenére a lényeget illetõen igazat kell adnom az idõvel megkeseredett Hatvaninak. Amint írja -- és ezt tekintsük egy európai ember üzenetének -- "a gondolkodási, vélemény és alkotói szabadság nemcsak gondos nevelõje, hanem éltetõ édesanyja az igazi mûveltségnek és tudománynak". Hatvani és elvbarátai nem fordultak szembe a haladással, hanem annak önálló útján akartak járni.

Mindezek után nevezhetjük-e Hatvanit a felvilágosodás képviselõjének? Amennyiben a felvilágosodást Kosáry Domokos definícióját felhasználva a racionális kritikai megközelítés kibontakozási folyamatának tekintjük, egyértelmûen igen. Kelet-Közép-Európában, ami a tudományok a teológia fõsége alatt rendezõdtek, amíg az egyházak uralták a mûvelõdés szektorait, addig a racionális kritika érvényesülésének egyik leglényegesebb és az élet egészét érintõ területe éppen a teológián belül kereshetõ. tény, hogy vallásos emberek is felismerték az egyházak szerepét a kor világnézetének konzerválásában és a politikai hatalom stabilizálásában.³³ Az egyházak azonban -- amint újkori történelmünk mutatja -- csupán összefonódtak, de nem ötvözõdtek a feudális rendszerrel. Ráadásul a magyarországi felvilágosodás politikailag életképes irányzatai sem a polgári forradalom elõkészítésén munkálkodtak -- habár a racionális bibliakritika híveihez hasonlóan akaratlanul erõsíthettek szándékaikon jóval túlmenõ tendenciákat --, hanem mind a felvilágosult abszolutizmus, mind a felvilágosult rendiség képviselõi a feudalizmus reformjára törekedtek. Milyen világnézeti alapon? Egyénenként vizsgálandó. A többség nem a mechanikus materializmus, ateizmus, sõt nem is a deizmus alapján. így e többséget nemcsak politikai elvei, világnézete, hanem egy egész világ választotta el a feudalizmus felszámolásáért küzdõ maréknyi radikális csoporttól. Azaz felvilágosodásnak Magyarországon sem volt "krédója és dogmája", képviselõinek a valláshoz fûzõdõ viszonya nem volt egységes.

Hatvani István életmûvét mérlegelve, vitathatatlan, hogy kora tudományának egyik legnagyobb alakja. Kortársai megbecsülését jelzi, hogy neve szerepel a Bessenyei, Ányos Pál Horányi Elek által a nemzeti nyelv és tudomány ápolására tervezett "Tudományos Akadémia" 13 belsõ tagjának névsorában.³⁴ Európaiságával és hazai feladatvállalásával rászolgált arra, hogy emlékét szobor õrizze Debrecenben. Azonban az õ szelleméhez akkor volnánk igazán hûségesek, ha egész örökségét, benne idõskori megtorpanását, kíméletlenül megvizsgálnánk. Ezen a téren súlyos adósságaink vannak: a tudománytörténet még nem számolt minden nyomtatásban megjelent mûvének eszméivel.

(Elhangzott 1986. november 17-én a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tudományos ülésszakán.)